Ha valaki nem akar (az amúgy tényleg fura, majdnem felesleges műfajnak számító) koncertbeszámolót olvasgatni, annak, tessék, itt a szombat éjjel távirati stílusú összefoglalása: Dorogi Péterék korrektül megdolgoztak a pénzükért - minimum és maximum korrektnek minősíthető rockbulit nyomtak. Ha nem is volt totál teltház a Savaria Mozi aulájában, de legalább 250 főnyi lelkes, magát mindenáron jól érezni akaró ITI-rajongó igyekezett minél előbb transzba kerülni a zenére.
Ahogy az ITI megszületésekor az anyazenekarnak számító Kistehén Tánczenekar került átmeneti-átalakulós szakaszába, úgy most Dorogiék élhetnek át hasonló időket Kiss Sándor basszeros menedzser tavalyi távozásával. Egyelőre nehéz megítélni, hogy az induláskori stílus- és műfajkeveredést az eddigi három albumukon egyre határozottabban elhagyó és azt professzionálisan elővezetett rock-hangzásra cserélő banda hova tart pontosan. Ha elég jól figyeltünk tegnap, akkor egyetlen új dal hangzott el, ami azért sem dallamával és hangszerelésével, sem szövegével és témájával nem adott elég támpontot ehhez.
Just do it!
Amit tegnap hallottunk és láttunk, az egy indulása óta masszív rajongótábort gyűjtött banda megbízhatóan, nagy akarással és a buli végére egyértelműen felszabadultan prezentált szeánsza volt. Kicsit olyan, mint amikor egy nagy fociklub az otthoni közönség előtt játszik gálameccset. Vagy amikor egy már felfuttatott márka gyártója éppen nem új terméket dob a piacra, hanem a sikert hozó termékre való emlékeztetéssel és a védjegyek hatásos újratálalásával emlékezteti fogyasztóit a piaci jelenlétére.
Mielőtt bárki is leminősítésnek értékelné az előbbi megállapításokat, szögezzünk le azonnal néhány dolgot! Elsőként is, hogy: „Ez csak rock and roll - de én szeretem” (ahogyan Jaggerék énekelték egykor). Másrészt, hogy a tegnap nem a világ sarkaiból kifordítása vagy a világképlet felfedezése, sőt még csak nem is a hazai pop-rockzenei paletta újra-pozicionálása zajlott - mindösszesen egy elég jó bulin jártunk. Harmadrészt pedig lényegében majdnem mindenki majdnem mindent megkaphatott tegnap. (Nekem személy szerint csak a Test vagyok és a Hozzátok a nőket! hiányzott - utóbbit amúgy a banda egyik legizgalmasabb dolgozatának tartom.)
Valami kell ma éjjel, ha neked így a jó
Volt itt minden, amiért az ITI szerethető, meghallgatásra (vagy rajongásra) érdemes zenekar. A kistehenes gyökerekre emlékeztető umca-umcás, mulatós ízeket cigányzenével, skaval és reggaevel, nyomokban (tegnap este például kétszer is) hiphoppal, itt-ott poppunkkal keverő gitárvezérelt rockzene. Na meg mindezekhez társított, nagy közösségi énekletetésekre is alkalmas szövegek, amik valahol a lovasis, posztmodern életérzést és közérzetet közvetítő alternatív (ön)irónia és klasszikus rockszövegek között félúton állnak.
Ja, és mondjuk ki végre: Dorogi Péter a hazai rock-szcéna egyik legszabálytalanabb, legkevésbé megszokott sármmal megáldott frontembere. Vitathatatlan zenei és előadói tehetsége mellett még mindig ott van benne az az egyszerre férfias és kisfiús kisugárzás és aura, amitől az ITI közönségében egyformán megtalálhatjuk mindkét nem lelkes képviselőit. Amitől tegnap éjjel a csajok kórusa semmivel sem maradt le a fiúké mögött, amikor a zenekar talán legnagyobb sikerét adó, emblematikus Vágjál lyukat a kádba nagy törzsi szertartása keretében énekelni kellett/lehetett. Szóval az ITI jött, látott, győzött és hazament…