Ismét ástak az osztrákok, és ismét nem találták meg a rohonci tömegsírt

Továbbra is titok marad a titok.

Most már sokadszorra kutattak zsidó munkaszolgálatosok tömegsírja után az ausztriai Rohonc (Rechnitz) község mellett, és ahogy korábbiak, úgy a mostani ásatások sem vezettek eredményre.

És könnyen lehet, hogy ezzel örökre rejtély marad, hol temethették el azt a 180-220 áldozatot, akiket a nácik öltek meg a Batthyány Margit birtokán a második világháború utolsó napjaiban.

Merthogy nagyon úgy néz ki, nem folytatódik tovább a kutatás, legalábbis állami pénzből nem. Erre utal, hogy Franz Sauer, a szövetségi műemlékhivatal archeológusa úgy nyilatkozott az ORF-nek, hogy minden lehetséges szóba jöhető helyszínt megkutattak, így részükről ez volt az utolsó kísérlet.

Burgenland.orf.at

A mostani ásatások egy újabban előkerült dokumentumra, háború utáni vallomásokra épültek, mely szerint már a gyilkosságok előtt kiásott sírok voltak azon a területen - mondta lapunknak Gerhard Baumgartner történész, az osztrák ellenállás dokumentációs központjának az igazgatója. Őt egyébként nem lepte meg az újabb kudarc, mert az ő értelmezésében több dolog is sántít abban a feltételezésben, hogy néhány óra alatt tömegsírt lehet ásni 180 holttest számára.

Ugyanakkor szerinte vannak még olyan lehetőségek, amelyeket nem vizsgáltak meg a szakemberek. Ilyen például az, hogy az 1946-47-es feljegyzések szerint magyar oldalon, Bozsok közelében van egy tömegsír; de emellett más lehetőségek is felmerülhetnek.

„Valami még van itt, ami el van titkolva” – mondja Baumgartner, aki már régóta kutatja a témát, amelyről lapunk többször és részletesen beszámolt Az osztrákok ismét nekiálltak keresni a rohonci tömegsírt 2020. October 05. 11:37 .

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek