Ismét emelkedett a halottak száma Olaszországban

Több mint háromszázzal emelkedett ismét a járvány halálos áldozatainak egy nap alatti száma Olaszországban, és így elérte a 29 684-t - közölte szerda este az olasz polgári védelmi hatóság. Az aktív fertőzöttek száma egy nap alatt viszont majdnem hétezerrel csökkent.

A halottak száma 369-cel emelkedett az egy nappal ezelőtti 236-hoz képest.

Az aktív fertőzöttek száma 6939-cel csökkent az egy napja mért valamivel több mint 1500-hoz képest. A jelenleg regisztrált betegek száma 91 528-nak felel meg, ebből több mint 31 ezren Lombardiában vannak, több mint 14 ezren Piemontban, több mint 8 ezren Venetóban. A legkevesebb aktív beteget 171-t Umbriában tartják számon, valamint 127-t Valle d'Aostában.

A több mint 91 ezer betegből több mint 74 ezer házi karanténban tartózkodik, a kórházban kezeltek közül 1333-an vannak továbbra is intenzív osztályon.

A szűrt betegszám jelentős csökkenését a számos gyógyult okozta: egy nap alatt mintegy 8 ezer gyógyultat regisztráltak, de többségük korábban lábalt ki a betegségből, de csak most került be a nyilvántartásba.

A gyógyultak száma túllépte a 93 ezret. Ez az első alkalom, hogy a gyógyultak száma meghaladta az aktív fertőzöttekét.

A gyógyultakat és a halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek száma elérte a 214 457-t. Egész Olaszországban 2,3 millió vírustesztet végeztek.

A gócpont Lombardiában is hirtelen megemelkedett a halottak száma: 222-vel nőtt a korábbi 95-höz képest. Az aktívak száma 634-gyel emelkedett a keddi 500 után. Milánóban szerdán az üzlet- és étteremtulajdosok tüntettek a következő hetekben tervezett újranyitás előbbre hozatalát követelve. Piemontban a fodrászatok megnyitását akarják felgyorsítani az eredetileg tervezett június helyett. A lombardiai Brescia városában újraindultak a házasságkötések az anyakönyvi hivatalokban, a templomi esküvőkre azonban még várni kell. A szicíliai Palermóban újranyitott a város legismertebb halárusa. Rómában az újraindulás harmadik napján intenzívebbnek bizonyult a járműközlekedés és a gyalogosforgalom is.

Az egészségügyi hatóságok szerint minden attól függ, hogyan alakul a járványgörbe a következő hetekben az óvintézkedések május 4-től fokozatosan történő oldásának hatására.

A rendőrség közleménye a több mint 100 ezres állományból eddig 477-en betegedtek meg, 13-an vannak még kórházban.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek