Ismét felmarták a Rohonci utat: most a buszmegállókat betonozzák

A vasárnapi választásra átadták a forgalomnak, hogy most tényleg befejezzék.

Ahogy azt lapunk is megírta, múlt szombatra elkészült minden a Derkovits-lakótelep környékén: Perint-híd, Potyondi-híd, Rohonci út, miegymás.

Ismerős helyzet: ismét felmarták az aszfaltot
Kovács Dávid

Történetesen vasárnap önkormányzati választás Nagyon megverte a Fidesz jelöltjét az ellenzéki László Győző a szombathelyi időközi választáson 2018. October 14. 20:26 volt arrafelé.

Ismerős helyzet: ezek szerint ez egy ilyan technológia
Kovács Dávid

Hogy volt-e ehhez köze a munkálatok felgyorsításának, azt nem tudjuk, ellenben több arra felé közlekedő jelezte pénteken, hogy akkora közlekedési káoszt még életében nem látott.

Ismerős helyzet: ezek szerint ez egy ilyen technológia
Kovács Dávid

Mi már akkor jeleztük, hogy valószínűleg ez nem a Rohonci végleges állapota, ugyanis korábban a Közút budapesti központjából október végét kaptuk meg befejezési határidőnek, és a cég azt is közölte Már tudjuk, mi történik a Rohonci úton 2018. September 27. 07:53 , hogy az utolsó hullámban még ki kell alakítani a buszmegállók helyét.

Most éppen ez történik.

Ismerős helyzet: egyszer csak vége lesz
Kovács Dávid

Bevalljuk, korábban azt hittük, valami hiba vagy feledékenység folytán marták fel a vadiúj aszfaltot, hogy a buszmegállók más, strapabíróbb burkokatot kapjanak utólag, de akkor ezek szerint ez hozzátartozik a technológiához.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet