Ismét meghosszabbították a migrációs "válsághelyzetet"

Több mint fél évtizede tart már egyfolytában.

Szeptember 7-ig meghosszabbította a kormány a válsághelyzetet, mert szerintük továbbra is az illegális migráció fenyegeti Magyarországot. A Kormányzati Tájékoztatási Központ tájékoztatása szerint a tömeges bevándorlás 2015 óta folyamatosan sújtja Európát, és állításuk szerint a legaktívabb továbbra is a magyar határt is érintő balkáni útvonal.

Mint írják, a határkerítés és a határvédelem nélkül az elmúlt kilenc évben már illegális bevándorlók milliói jutottak volna be az országba. De így, tavaly csak 270 ezer illegális határátlépést akadályoztak meg a magyar hatóságok, ami a kormányzat számításai szerint a korábbi évhez képest több mint kétszeres emelkedést jelent. A déli határmentén jelenleg is migránsok ezrei gyülekeznek, gyakran tanúsítanak erőszakos, illetve agresszív magatartást a határt védő rendőrökkel és határvadászokkal, fogalmaz a propaganda üzenet.

"Az elmúlt napokban a kormány szigorította a magyar-ukrán határ védelmét is, miután a háborús menekülthelyzetet kijátszva afrikai és közép-ázsiai illegális migránsok ott is nagy számban megjelentek. A háború kitörése után Ukrajnába érkezett nem ukrán állampolgárok már csak akkor léphetik át az ukrán-magyar határt, ha érvényes okmányokkal rendelkeznek a schengeni-övezetbe való belépéshez" - olvasható az MTI-ben.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet