Itt az ideje, hogy a keresztények is öngyilkos merényleteket kövessenek el a Trump-rajongó lelkész szerint

A keresztényeknek hajlandónak kellene lenniük arra, hogy meghaljanak a hitükért, mondta Kent Christmas, a Regeneration Nashville nevű gyülekezet lelkésze.

A férfi, aki Donald Trump mellett kampányol már 2016 óta, arról beszélt: a muszlim hit azért lett ennyire „sikeres”, mert a követői hajlandóak meghalni a hitükért, és ezt akár a keresztények is eltanulhatnák.

„Ők hajlandóak bombákat kötözni a mellkasukra” – okfejtett. Ezután arra kérte Istent, hogy adjon erőt, hitet és szenvedélyt pár nőnek és férfinak, akik képesek lesznek azt mondani: „oda fogom adni az életemet az evangéliumért”.

A Newsweek szerint - amit az rtl.hu idéz - hozzátette, hogy ilyesmire természetesen ő is hajlandó lenne.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek