Ittas férfi okozott balesetet Celldömölkön

Szombathelyen is is kijelzett a szonda.

Személyi sérüléssel járó közlekedési balesetnél helyszíneltek a rendőrök 2020. október 15-én Celldömölkön - közölte a Vas megyei rendőrség.

Egy helyi lakos személyautóval közlekedett a Sági utcában a Béke utca felől a Somogyi Béla utca irányába, amikor haladása során elvesztette uralmát járműve felett, lesodródott az útról és egy vízelvezető árokba csapódva állt meg.

A férfi a balesetben az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyebben megsérült.

A helyszíni intézkedés során a balesetet okozó gépjármű vezetőjével szemben alkoholtesztert alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavételre előállították.

A férfival szemben – vezetői engedélyének elvétele mellett – járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást indított a Celldömölki Rendőrkapitányság.

Más is ivott

A rendőrök október 16-án, az éjszakai órákban egy személygépkocsival közlekedő rumi lakost igazoltattak Szombathelyen.

Itt is felmerült a gyanú, hogy a járművezető szeszes ital fogyasztását követően ült a volán mögé, amit a vele szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéke is bizonyított, ezért mintavételre előállították.

A 34 éves férfi a vezetői engedélyét sem tudta átadni az intézkedő rendőröknek, mivel azt nem tartotta magánál.

A sofőrrel szemben engedély nélküli vezetés szabálysértés, valamint járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Szombathelyi Rendőrkapitányság.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek