Büntetőeljárás indult a sofőrrel szemben.
A sárvári rendőrök október 12-én hétfőn, az éjszakai órákban egy személygépkocsival közlekedő helyi lakost igazoltattak Hegyfalu belterületén. A helyszíni intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a férfi szeszes ital fogyasztását követően ült a volán mögé, amit a vele szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéke is bizonyított, ezért mintavételre előállították.
A személlyel szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított a Sárvári Rendőrkapitányság – olvasható a police.hu-n.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!