Ittasan, jogsi nélkül motorozott Sárváron, elkapták

Eljárás indult ellene.

A vasi rendőrök 2020. július 16-án, az esti órákban egy motorkerékpárral közlekedő helyi lakost igazoltattak Sárváron, a Dózsa György utcában – kezdte közleményét a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az intézkedés során felmerült a gyanú, hogy a motoros szeszes italt fogyasztott elindulása előtt, amit a vele szemben alkalmazott alkoholteszter pozitív értéke is igazolt, ezért további mintavétel céljából előállították. A rendőrök továbbá megállapították, hogy a férfi nem rendelkezik a járműkategóriára vezetői engedéllyel.

Vele szemben járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, valamint engedély nélküli vezetés szabálysértés elkövetése miatt eljárást indított a Sárvári Rendőrkapitányság.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek