Január végére készülhet el a Szent Quirinus utca Szombathelyen

A világítás is működik már a bekötőúton, ahol jelenleg a „finom tereprendezés” zajlik.

Még november elején foglalkoztunk Heteken belül elkészül a Jáki és a Körmendi utat összekötő bekötőút, de a körforgalmat már átadták 2022. November 04. 07:17 a Jáki és a Körmendi utat összekötő Szent Quirinus utcával. Akkor Horváth Attila alpolgármester azt mondta lapunknak: szeretnék az ünnepek előtt átadni a forgalomnak a szakaszt. Ennek ellenére a mai napig nem lehet használni, de megtudtuk: nem kell már sokat várni az átadásra.

Várhatóan

január végén elkészülnek az utolsó simításokkal is az út körül, azután pedig megnyitják

– tudtuk meg a városházától.

Szent Quirinus körforgalom
Már nem sokáig lesz torlasz az út előtt
Mészáros D. Zsolt

A lapunknak küldött válaszból ugyanis kiderült:

„jelenleg a kerékpárút burkolati jeleinek felfestése, valamint a finom tereprendezés és a füvesítés van folyamatban”.

A lámpák már működnek

Bár az utat még hivatalosan nem lehet használni, több olvasónk is jelezte, hogy a közvilágítás be van kapcsolva.

Ez már csak azért sem érthető, mert szinte folyamatosan arról érkeznek hírek, hogy a város kénytelen takarékoskodni a magas energiaárak miatt.

Szent Quirinus körforgalom
Forgalom még nincs, de a világítás működik
Mészáros D. Zsolt

Ezzel kapcsolatos kérdéseinkre a városháza úgy reagált, a lámpák azért működnek, mert a körforgalom és a bekötőút „egy rendszerként került kialakításra”.

Magyarul: ha a Szent Quirinus utcában nem működnének a lámpák, a körforgalomnál sem működhetnének.

A határidőn belül vannak

Annak ellenére, hogy karácsony előtt nem nyitották meg a szakaszt, még így is sikerült időben befejezni a munkát. Az önkormányzat válaszából ugyanis kiderül, hogy a munkálatokkal február 28-ig kellene elkészülnie a Strabag Generálépítő Kft.-nek.

Ebből a határidőből sikerült most egy hónapot lefaragni, de csak a munka befejezése után kaphatja meg az út a forgalomba helyezési engedély, és majd csak azt követően adható át a forgalomnak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet