A szombathelyi Mesebolt Bábszínház és a Kőszegi Várszínház hetedik alkalommal fogott össze, hogy nyári színház ürügyén valami izgalmasat, felnőtteknek szóló szabadtéri előadást készítsen. Az idei vállalkozást színezte, hogy rendezőnek Jeles Andrást hívták, az egyik legszuggesztívebb hazait, akinek minden darabja egy-egy misztériumjáték, annyi mélységet és egyedi színt találni bennük.
A helyi közönség amúgy ismeri Jeles színházi nyelvezetét, míg a rendező össze nem rúgta a patkót Jordán Tamással
Jeles András nekiment Jordán Tamásnak 2013. November 19. 09:33 , évente jött a Weöres Sándor Színházba is. Tábora lett. Jeles végtelenített és kimódolt darabjait várták és imádták, de szabadott nagyon nem szeretni, és néha unni is. (Állítólag volt olyan szombathelyi bérletes, aki egy rendezése után megtaposta a színházbérletét.) Hatással tud és akar lenni.
Nem ragoznánk túl, úri huncutság, egy kánikulai nap után Kőszeg főteréről belecsöppenni ebbe a szürreálisan kifordított, ördögien kimódolt fekete-fehérre lecsupaszított fura haláltáncba.
A helyszín csodaszép, a Kőszegi vár egy félreeső szabad tere, a várfal vakablakaiban gyertyafénnyel, előttünk a falakon túl, az alkalmi színpad mögött a torony mint élő kellék magasodik, és ott a koromfekete díszlet. Kinyílik egy új dimenzió - egy kifordított szellemvilág. Maszkokkal, élő játékkal, emberszerű fehér bábokkal.
Jeles Andrásnak volt egy filmje József és testvérei címmel, vagy tíz évvel ezelőtt láthattuk a filmszemlén. Földbe gyökerezett tőle a láb, izgalmas vizuális orgia volt. Ez a mostani, ahogy visszagondolunk rá, annak újraértelmezett remake-je lehet. Bábjátékká fejlesztve, humorra, nyári színházra hangszerelve.
Megkapó az egyszerű, mégis sokatmondó díszlet: fekete paraván középen egy lyuk, majd ismét egy fekete paraván, és egy kisebb lyuk. Mintha egy fényképezőgép belsejéből kandikálnánk kifelé, látnánk a szellemvilág negatívját.
Fókuszálás, dimenziók, fekete lyuk, asszociálhatnánk tovább
A történet magva egy Jeles András-elbeszélés, amely a Parasztbiblia stílusában íródott. A Parasztbiblia tehát az alap, egy sajátos néprajzi gyűjtemény, amely a kanonizált bibliai szövegeknek a néphagyományban, a paraszti világban - és képzeletben - való továbbélését, egészen sajátos tükröződését, elrajzolódását dokumentálta. Annak ízes és archaikus szövegét pofozta és gyúrta át Jeles, és elbeszélésekkel töltötte ki a részletek közti űrt.
A „mese" centrumában a József-történet áll, de egy bizonyos fordulattól ihletett szerkesztési trükk segítségével szinte a teljes Biblia - beleértve az Újtestamentumot is - megidéződik: kapunk Jákob és Lábán, Ábrahám és Izsák, Ádám és Éva embermeséiből is.
Ahogy a filmben, úgy ebben a darabban is két, egymást váltó narrátor olvassa fel Jeles elbeszélését, miközben az események a fekete lyukban - a fókuszban - sorra megelevenednek. Narrátorként Grünewald Dávid roppant ügyes, kölyökként szinte a vállán viszi az egész előadás, meglepetés nekünk, amióta utoljára színpadon láttuk, felnőttforma srác lett belőle. Van benne játékosság és humor, élvezi és tudja a színpadi létet.
Mint egy árnyjátékban, fordított logika működik, a dolgok negatívját, sötétebbik oldalát látjuk. A Bibliát sem abból a szemszögből kapjuk, mint aki „ihlette”, hanem a másikból, a kísértőéből. Ott a csontváz, a halál, az ő meséje ez.
A bábszínészek egész testtel a színpadon vannak, holott sok a statikus beállás, és maszkban, fekete ruhában alig beazonosíthatóak. Nemcsak a bábokkal játszanak, a hangokkal is, sokszor nem tudni ki szólal meg, ki énekel, ki van a maszk mögött, aki a bábokat életre kelti. Profán és kanonizált szövegelések, népi és vallási énekek, mozdulatok és statikus beállások követik egymást, élő és élettelen bábok találkozása egy fekete-fehér boncasztalon.
Tömény, ízlelgetjük, bele-belekóstolunk, de ahhoz, hogy értelmezni tudjuk, több idő kéne. Néha elvesztjük a fonalat, mint egy hosszabb családregényben, olykor vissza kéne lapozni ahhoz, hogy tudjuk, épp ki kinek a kicsodája. Ilyenkor inkább spontán belefeledkezünk a mozdulatok, a fények, a hangok szépségébe.
A legelejével és a végével vagyunk egyedül bajban, nem tudjuk, a hosszúra nyúlt beéneklés már a darab része vagy sem, mindenesetre érdekes látni ezt a színészi ráhangolódást, de sok idő megy el vele. A legvége is váratlanul jön, hirtelen, nem is érezzük a befejezést, csak abbamarad.
Jeles András: József és testvérei
Rendező: Jeles András
Díszlettervező: Perovics Zoltán
Jelmeztervező: Bánki Róza
Zeneszerző: Melis László
Szereplők: Csák Zsolt mv., Császár Erika, Dénes Emőke, Grünwald Dávid mv., Janicsek Péter, Kovács Bálint, Kőmíves Csongor, Lehőcz Zsuzsa, Lukin Zsuzsanna mv., Nagy Júlia mv., Takács Dániel