A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a járőrök 2020. augusztus 27-én egy segédmotor-kerékpárral közlekedő helyi lakost igazoltattak Celldömölkön, a Sági utcában. A rendőrök a férfival szemben alkoholtesztert alkalmaztak, amely pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavétel céljából előállították.
A helyszíni intézkedés során megállapították továbbá, hogy a motoros nem rendelkezik vezetői engedéllyel. Vele szemben engedély nélküli vezetés szabálysértés, valamint járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Celldömölki Rendőrkapitányság.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!