Jól sikerült lakodalom Tolna megyében: a teljes násznép karanténba került

Mert egy koronavírusos beteg is elment a buliba.

Szokatlan utóélete lett egy Tolna megyei lakodalomnak.

A Teol.hu beszámolója szerint egy Németországból hazatért férfi is volt a násznép tagjai között.

A férfit korábban már tesztelték koronavírusra, de az eredménye még nem volt meg, amikor úgy döntött, hogy részt vesz a jeles eseményen.

Amikor később kiderült, hogy fertőzött,

a rendezvény minden vendége házi karanténba került.

Ha valaki tüneteket észlel, meg fogják vizsgálni, ha nincs probléma, akkor két hét múlva feloldják a karantént.

Az eset annyiban túlmutat önmagán, hogy a járványról még nem lehet múlt időben beszélni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek