Ezen a teológiailag pontos címen készített lírai dokumentumfilmet Gerő Marcell és László Sára, aminek alapját egy másik film adta. 1985-ben forgatta Mész András a Bebukottak című moziját, ami a Tököli börtönben „játszódik“, és három olyan gyerek beszél a kamerába, akik embert öltek. Pali az apját, Gabesz a nevelőtisztjét, Zsolt a haverját szúrta halálra. Emlékszem, 1986-ban mekkora szenzáció volt, a filmet rövid időre be is tiltották, a büntetés végrehajtásban meg hullottak a fejek. Börtönről nem beszéltek így a szocializmusban. Nyilvánvalóvá vált az is, hogy a börtönben szakmai és amorális képzést kapnak a fiatalok, ami nem sok jót sejtet a társadalmi visszailleszkedésre vonatkozóan.
Majd harminc évvel később a szerzőpárosnak volt ereje felkutatni ezt a három gyereket, akik azóta sokkal öregebbek lettek, mint mi, nézők. Szerencsére arról nem beszélnek az interjú alanyok, hogy most miként élnek. Erre semmi szükség, mert azt látjuk a képeken keresztül. Az operatőri munka a puszta realitás közeli bemutatásával a mély szegénység hideg, ázalékos, sötét bugyrába visz. Ózd, Debrecen és Pécs környéke már önmagában is kidobja a Zónát, ahol a megpecsételt emberek egyáltalán élhetnek. Ez a társadalom azon pereme, ahonnan folyamatosan csúszol, még akkor is, ha tíz körmöddel a sárba kapaszkodsz. A „gyilkos“ bélyeg még a tolvajnál is erősebb. Hiába voltak az emberölés idején tizennégy évesek, hatvan évesen is életük ezen rossz mozdulata jelöli meg őket. Gondolom ezt hívja a közömbös tudomány stigmatizációnak. Ronda egy szó, Krisztus tenyere, még átütött szöggel is szebb.
Gabesz, a selyem érzékenységű film egy pontján, a készítők arcába is vágja, hogy fogalmuk sincs arról, mit hordoz ő a lelkében. A nevelőtisztje szexuálisan zaklatta, ő meg belevágta a halefot. Azóta sem tud magának megbocsátani, és a legrosszabb, hogy magát se érti. Ahogyan nem érti Pali sem, hogyan volt képes az apját lelőni, még akkor sem, hogy tudjuk, az apa feljelentette saját fiát, aki emiatt börtönbe került. Zsolt számomra a legkatartikusabb gyilkos, aki kamaszként már nem bírta nézni, hogy ribanc anyját a haverok másszák meg. Anyja helyett a barátját ölte meg. Dosztojevszkij hősei ilyenek, ijesztően nagy esélyt kaptak a bűnre, majd utána a büntetésük is ijesztően kemény volt.
Zsolt szabadulása után a bűn minden formáját megélte, persze, visszakerült a cellába többször is, a felvételen éppen a pszichiátriai osztály fehér részlegén van. Nagyon intelligens, és valószínűen pszichopata, akit csak egy nő szerelme válthatna meg, de mégsem sikerült. Pali a kislánya után áhítozik, de apagyilkosként nem sok jót remélhet a családban. Gabesz talán jól van, ha annak lehet venni, hogy kukából gyűjti ki a fémdobozokat.
Az HBO-on 23-án vetítik a filmet, ami aztán az utcára is kerül. Mindenkinek ajánlom több okból. A film nem csak a szomorú végkifejletet rögzíti, hanem a gyilkosságok miértjét is kutatja, és eredményesebben, talán az idő múlása miatt, mint a Bebukottak. És természetesen felveti ugyanazt a kérdést, mint 1986-ban, vajon hatékony e börtönrendszerünk, vagy csak a maffia szakmai továbbképzése folyik rendületlenül. Különösen fontos kérdés ez olyankor, amikor az Állampárt minden fronton büntetéspárti, és a drogosokat is bűnözőnek tartja?
Káinnak még is van némi reménye, és azok a gyermekei. Ebben a filmben is látom őket, és bizakodok. Hátha majd nekik sikerül. Még akkor is, ha tudom a szociológiából, hogy a mélyszegénység magát termeli újra gyermekeiben. Isten legyen velünk, bármely börtönben raboskodjunk is!