A Sárvári Járási Ügyészség közokirat-hamisítás bűntette miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki hamis nyilatkozattal érte el, hogy a tulajdonát képező tehergépkocsira a hatóság új forgalmi engedélyt és rendszámot állítson ki 2020 februárjában – közölte a Vas Megyei Főügyészség.
A vádirat szerint az osztrák rendőrség egy közúti ellenőrzés során bevonta a gépjármű forgalmi engedélyét és rendszámát, mert a jármű műszaki állapota nem volt megfelelő. A vádlott azt nyilatkozta az illetékes sárvári kormányhivatalban négy nappal később, hogy a jármű forgalmi engedélye és rendszámai elvesztek, és kérte új engedély kiállítását, valamint új rendszámtábla kiadását a gépjárműre.
A hatóság a valótlan bejelentés alapján pótolta az elveszett engedélyt, és kiadta az új rendszámokat, egyidejűleg a közhiteles gépjármű nyilvántartásba hamis adatot jegyzett be a rendszámváltozás indokaként. A Sárvári Járási Ügyészség pénzbüntetés kiszabását indítványozta a vádlottal szemben.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!