Vasszécseny felől Sorkifalud irányába tartott egy Suzuki személyautó kedden délután.
Nemeskolta közelében egy jobbra ívelő kanyar után az autó átsodródott a menetirány szerinti bal oldalra, majd árokba csapódott.
Az autót vezető nőt és két gyermekét a mentők kivizsgálásra a szombathelyi Markusovszky kórházba szállították.
A balesetnek volt szemtanúja, akik a mentők és a rendőrség kiérkezéséig arra is gondoltak, hogy a kanyarba elhelyeztek egy elakadásjelző háromszöget, jelezve a veszélyt a többi közlekedőnek.
Így is volt olyan autó, amelyik sistergő kerekekkel állt meg a kanyar után a szemből érkezők miatt.
A baleset időpontjában nedves volt az aszfalt. Ma több pályaelhagyásos baleset is történt Vas megyében, a többségéhez nem kellett mentőt, rendőrt hívni, csak egy erősebb járművet a kivontatáshoz.
Bár evidensnek tűnik, de leírjuk, hogy ősziesre fordult az időjárás, az utak pedig nyálkásak, csúszósak lehetnek a lehullott levelektől, vagy az úttestre felhordott sártól.