Kápolna kerítésének ütközött egy autó Csepregen

Rendőrök emelték ki a sofőrt a füstölő autóból.

Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt hétfőn délelőtt a csepregi Kőszegi utcában.

Egy Horvátzsidány felől érkező Suzuki személyautó egy balra ívelő kanyar után a menetirány szerinti jobb oldalon letért az útról és kb. 45 métert haladt füves területen, mielőtt egy bukkanón a levegőbe emelkedett.

Kápolna kerítésének ütközött egy Suzuki Csepregen – rendőrök emelték ki a sofőrt a füstölő autóból
TM/Nyugat.hu

Az autó a hátuljával csapódott neki egy betonáteresznek, majd a Szentkút-kápolna kerítésének kapujában állt meg, az oldalára dőlve.

Kápolna kerítésének ütközött egy Suzuki Csepregen – rendőrök emelték ki a sofőrt a füstölő autóból
TM/Nyugat.hu

Egy közelben lakó idős házaspár elmondása alapján egy rendőr járőrpáros érkezett elsőként a helyszínre, akik azonnal a biztonsági öv által az ülésben tartott sofőrhöz siettek. Ekkor füst tört elő a motortérből.

112press.hu
TM/Nyugat.hu

A rendőrök folyamatosan szóval tartották a középkorú férfit, aki elmondta, hogy minden végtagját tudja mozgatni és úgy érzi, hogy nem esett komolyabb baja. A járőrök lefeszítették a szélvédőt, hogy hozzáférjenek a sofőrhöz, majd egyikőjük elvágta a biztonsági övet, miközben tartották a férfit, akit sikerült kiemelni a füstölő gépkocsiból és biztonságos helyen fektették le a mentők kiérkezéséig.

Kápolna kerítésének ütközött egy Suzuki Csepregen – rendőrök emelték ki a sofőrt a füstölő autóból
TM/Nyugat.hu

A helyszínre csepregi tűzoltók érkeztek, akik áramtalanították a gépkocsit. A Suzukiban nem keletkezett tűz.

Kápolna kerítésének ütközött egy Suzuki Csepregen – rendőrök emelték ki a sofőrt a füstölő autóból
TM/Nyugat.hu

A roncsot traktorral vontatták biztonságos helyre. A műszaki mentés ideje alatt az érintett útszakaszt lezárták.

Kápolna kerítésének ütközött egy Suzuki Csepregen – rendőrök emelték ki a sofőrt a füstölő autóból
TM/Nyugat.hu

A sofőr egyik hozzátartozójától megtudtuk, hogy a férfinak van ismert betegsége és elképzelhető, hogy rosszul lett a volánnál. A mentők a sofőrt a szombathelyi Markusovszky kórházba szállították.

---Kérjük, iratkozzon fel Youtube-csatornánkra ! Köszönjük!---

Kápolna kerítésének ütközött egy Suzuki Csepregen – rendőrök emelték ki a sofőrt a füstölő autóból

112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
112press.hu
TM/Nyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló