Feloldották a karantént, özönlöttek a franciák a spanyol határra cigarettát venni

A koronavírus-járvány miatt nyolc hétig tartó általános karantén feloldását követő első napon a franciák tömegesen indultak cigarettát venni a francia-spanyol határon fekvő Perthusba, ahol fele annyiba kerül a dohánytermék, mint Franciaország más településein.

A francia televíziók keddi híradásai szerint az általános karanténból hétfőn kiszabadult francia dohányosok megrohamozták a Spanyolország és a Pireneusok francia oldala közötti határváros dohányboltjait, s miután nem tartották be a társadalmi távolságtartás szabályait, a rendőrségnek kellett beavatkoznia.

„Az emberek megrohamozták az üzleteket a Perpignan városától délre található határmenti településen, és teljesen elfelejtették az egészségügyi előírásokat, ezért a megyei csendőrség a spanyol hatóságok kérésére beavatkozott. Megkértük az embereket, hogy menjenek ki a boltokból és kint álljanak sorba” – jelezték francia források.

A France2 közszolgálati televízió képei szerint több száz méteres sorokban több mint két órát várakoztak az emberek a kisváros mindhárom dohányboltja előtt, hogy egy-egy doboz cigarettát vehessenek, a dohány ugyanis fele annyiba kerül Spanyolországban, mint Franciaországban.

A perthusi önkormányzat szerint az emberek többsége nem viselt maszkot és nem tartott legalább egyméteres távolságot. A francia csendőrség szerint akkora dugók alakultak ki a határon, mint a nyári időszakokban a nyaralások elején és végén.

Perthus főutcája a térség egy legfőbb kereskedelmi tengelye, ahol a franciák egész évben előszeretettel vásárolnak be elsősorban alkoholtartalmú italokat és dohánytermékeket, amelyekre a spanyol állam jóval alacsonyabb adókat szab ki, mint a francia.

A két ország között a járvány miatt a határ hivatalosan zárva van, de a kishatárforgalom engedélyezett, így Perthus földrajzi helyzete miatt a környékbeli spanyolok és franciák szabadon járnak át a határon.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek