Utakat tett járhatatlanná, településeket szigetelt el a hirtelen lezúduló csapadék.
Az elmúlt 24 órában lezúdult, óriási mennyiségű csapadék országutakat, megyei és községi utakat tett járhatatlanná, településeket szigetelt el Erdély több megyéjében - írta az MTI.
A hétvégén több mint 3700 katonai tűzoltó állt készenlétben, hogy segítsen a bajbajutottaknak, miután Erdély több megyéjében harmadfokú, vörös jelzésű viharriasztás volt érvényben, a katonai tűzoltóknak 14 megye 66 településén kellett beavatkozniuk.
Összesen 51 embert kellett kimenekíteni: 23-at kitelepítettek és 23-at kimentettek az ár elől, őket a hatóságok panziókban szállásolták el. A csapadék négy országutat rongált meg Fehér, Bihar és Hunyad megyében, utóbbiban négy megyei utat is le kellett zárni az úttestet elöntő víz és kidőlt fák miatt.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.