Habár a Pfizer gyógyszergyár azt jelezte, hogy már novemberben kérik az általuk kifejlesztett vakcina engedélyezését - amely eredményeként akár már karácsonykor elkezdődhet a tömeges oltás -, Lisziewicz Julianna immunológus szerint még ebben az esetben is hónapokat kell várni arra, hogy hazánkba is megérkezzen az oltóanyag.
Az immunológus az ATV Start című műsorában elmondta, hogy a legjobb esetben, ha mondjuk a jövő hónapban tényleg kapna egy vakcina engedélyt, akkor is
először az USA-ban lesz elosztva az oltóanyag, csak utána jön Európába, és kérdés, ebből mennyi jut majd Magyarországra.
Azt is megjegyezte, hogy a vakcina engedélyeztetése, a tömeges oltás megkezdése még nem jelenti azt, hogy vége a járványnak. Mint mondta, az oltóanyag hatását nem az első pár hónapban fogjuk érzékelni. Ráadásul nem lehet tudni, hogy ha mutálódik a vírus, akkor hatásos lesz-e a vakcina, ezt mostani körülmények között nem lehet kikísérletezni.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!