Pár napig csodájára jártunk a keresztnek a szombathelyi emlékművön. Magát az emlékművet az 1945-ös felszabadulás emlékére emelték, amit ugye jó pár éve a rendszerváltás után inkább már megszállásnak, mint felszabadításnak, szoktunk nevezni.
Május elsején avatták boldoggá Brenner Jánost. Az egyházi ünnepet az emlékmű-domb tövében felállított színpadon vezényelték le, az emlékmű csúcsára pedig - oda, ahol jó ideig a Szovjetunió egyik jelképe a vörös csillag állt - egy keresztet raktak fel.
Olvasóinkat eléggé megosztotta a keresztes emlékmű
Kereszt jelent meg a vöröscsillag helyén a szombathelyi emlékművön 2018. May 01. 17:40 , most pedig nem lesz ok több vitára, hiszen mára lekerült a szakrális jelkép.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!