Kerítést rombolt le egy autó Náraiban

Elalhatott az autót vezető férfi, később azt mondta, hogy egy nagy huppanásra riadt fel.

Pornóapáti felől tartott Szombathely irányába egy Daewoo személyautó pénteken délután. A Béke utcát elhagyva áttért a menetirány szerinti bal oldalra, majd az útról letérve a bal első kereke betonáteresznek ütközött.

Kerítést rombolt le egy Daewoo Náraiban - elalhatott a sofőr
TM/Nyugat.hu

Az autó érintőlegesen ütközött egy fával, majd kerítésnek hajtott, amit bedöntött.

Az autót vezető 70 év körüli férfi használta a biztonsági övét. Az elsődleges adatok alapján könnyű sérülést szenvedett.

Kerítést rombolt le egy Daewoo Náraiban - elalhatott a sofőr
TM/Nyugat.hu

A gépkocsiban volt porral oltó, aminek a sofőr hasznát is vette, amikor a motortérből füst tört elő. A tűzoltóknak már nem kellett oltaniuk a gépkocsit.

Kerítést rombolt le egy Daewoo Náraiban - elalhatott a sofőr
TM/Nyugat.hu

Mint kiderült, a férfi egy szőlőhegyről tartott hazafelé és több kanna vörösbor is volt az autóban. Ennek ellenére  a sofőr nullás értéket fújt a szondán, azaz nem fogyasztott alkoholt vezetés előtt.

Kerítést rombolt le egy Daewoo Náraiban - elalhatott a sofőr
TM/Nyugat.hu

A ház kerítését a gépkocsi felelősségbiztosítására lehet újraépíteni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló