A Vezess.hu gyűjtötte össze az adatokat megyékre bontva, ebben szerepel, hogy Vas megyében
2020-ban eddig 27 különböző szakaszon módosította a járművek maximálisan engedett tempóját a Magyar Közút Zrt. (MK) – derül ki a lap által kikért adatokból. 23 útszakaszon csökkent a megengedett maximális sebesség idén, 4 helyen növekedett. A beavatkozások lokális jellegűek, az érintett szakaszok hosszúsága igen eltérő, akadnak köztük ideiglenes módosítások is.
A változtatásokat jellemzően nem a kötelező forgalmirend-felülvizsgálataik eredményezik, hanem főként üzemeltetési tapasztalatok, illetve lakossági és önkormányzati kezdeményezések, de találni köztük rendőrségit is - hívta fel a figyelmet a lap.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!