Két kislány sérült meg súlyosan a 8-ason

Skoda hajtott Mercedes elé.

Figyelmetlenül kanyarodott rá a 8-as főútra a sűrű ködben egy Skoda vezetője a 8-as főúton, a zalabéri elágazónál kedden reggel. Egy német rendszámú Mercedes a bal hátsó kerekénél ütközött az autónak. Egy kislányt mentőhelikopter szállított kórházba, egy másik kislányt és a Skoda sofőrjét mentő szállította el.

Két kislány sérült meg súlyosan a 8-ason - Skoda hajtott Mercedes elé
Két kislány sérült meg súlyosan a 8-ason - Skoda hajtott Mercedes elé
Tánczos Mihály

Két gyermek súlyosan, egy férfi könnyebben sérült a kedd reggeli balesetben a 8-as főúton, a zalabéri elágazóban történt balesetnél.

Információnk szerint a négyszámjegyű útról érkező Skoda vezetője látta, hogy a Körmend felől érkező autó jobbra kanyarodik, Jánosháza felől pedig semmi nem érkezett, ezért megkezdte a balra kanyarodást. A védett 8-as főút külső sávjából jobbra lekanyarodó autó mellett azonban a belső sávban érkezett egy Mercedes terepjáró, amelynek sofőrje már semmit nem tehetett az ütközés elkerüléséért.

Két kislány sérült meg súlyosan a 8-ason - Skoda hajtott Mercedes elé
Tánczos Mihály

A baleset idején sűrű köd volt a helyszínen. Az egyik gyermekért mentőhelikopter érkezett. Információnk szerint egyik gyermek állapota sem életveszélyes.

Két kislány sérült meg súlyosan a 8-ason - Skoda hajtott Mercedes elé
Még több képért kattintson ide
Tánczos Mihály

A helyszínelés és műszaki mentés idején teljes útlezárás volt érvényben, a rendőrök elterelték a forgalmat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló