Két magyar is felkerült a világ leggazdagabb embereinek listájára

Igaz, nem túl előkelő helyeken szerepelnek.

Miután a Forbes listázta a 2022-es év dollármilliárdosait kiderült, hogy a listán két magyar is szerepel. A leggazdagabb Csányi Sándor OTP-vezér, aki 1,3 milliárd dolláros vagyonával a világ 2190. leggazdagabb emberének számít, a másik magyar pedig Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos vállalkozó, Orbán Viktor miniszterelnök jó barátja akinek vagyona 1,2 milliárd dollár, és ezzel a világranglistán a 2324. helyen futott be - hívta fel a figyelmet a 24.hu.

A Forbes ugyanakkor azt is megállapította, hogy a dollármilliádosok listáján idén 2668 fő szerepel, ami 87-tel kevesebb, mint tavaly volt, és nem csak a számuk, a vagyonuk is csökkent. A világ leggazdagabb embere egyébként Elon Musk, most először.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Gazdaság