Két vasúti átjárót is lezár Vas megyében a közeli napokban a GYSEV

Két napra két átjárót zárnak le teljes szélességben.

Pályakarbantartási munkálatok miatt a GYSEV Zrt. időszakosan, teljes szélességében lezárja az alábbi vasúti útátjárókat – közölte lapunkkal a Rázó László, a cég sajtószóvivője.

Ezek szerint itt készülhetünk a lezárásokra:

  • 2021. november 8. 8:30 – november 9. 20:00 között: a 8712 sz. Balogunyom-Ják összekötő út; Balogunyom, Petőfi Sándor utca.
  • 2021. november 10. 07:00 – november 11. 20:00 között: Szentgotthárd, Hunyadi János utca (a temetőnél lévő átjáró)
  • A vasúttársaság kéri a gépjárművezetők türelmét és megértését.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Hasznos