Kétmilliárdból újították fel a soproni Lenck-villa

Ismét múzeum lett belőle.
Csütörtökön Sopronban komoly ünnepség keretében átadták a kétmilliárd forintból felújított Lenck-villát. Bizonyára több fotónk lenne az épületről, és talán a beszámolónk is más lenne, ha testvérlapunkat, a soproni Enyugat.hu-t is meghívják az eseményre.

Ha nem, hát nem, így marad az MTI anyaga.

Ebben szó van például arról, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt a Modern városok programjáról és a múzeumok szerepéről. Ennek részleteire nem térnénk ki. (Igény esetén pótoljuk.)

Érdekesebb számunkra Barcza Attila, a térség fideszes országgyűlési képviselője, mert ő beszédében felidézte a Lenck-villa történetét.

Az épület története

Ezek szerint a villát Lenck Emil kereskedő építtette 1890-ben neoklasszicista-eklektikus stílusban. Falai között élt egykor VIII. Frigyes dán király is, de az 1990-es bankválság miatt a Lenck család eladta az épületet.

A felújított épület
MTI/Filep István

A soproni önkormányzat vásárolta meg és múzeumként működött egészen addig, amíg állagromlás miatt be kellett zárni 1990-ben. Több kísérlet is volt a felújítására, amely végül teljeskörűen 2018-ban indult el - mondta.

A villa a mai naptól újra a város egyik fontos közművelődési intézménye - tette hozzá.

Saját városát méltatta a polgármester

Farkas Ciprián (Fidesz-KDNP) polgármester beszédében többek között azt emelte ki, a megújulás jelei városszerte tapasztalhatók, hiszen még soha nem valósult meg egyszerre annyi fejlesztés Sopronban, mint napjainkban.

Részletezte, hogy a Modern városok program részeként elkészült a Lenck-villa, múlt csütörtökön átadták a felújított és újraszentelt Szent Mihály-templomot, épül a belvárosi múzeumnegyed, az Árpád utcai parkolóház és a Lővér uszoda. Elkezdődnek a munkálatok a Fertő-parton, év végére pedig elkészül az M85-ös gyorsforgalmi út, amellyel a város becsatlakozik az országos autópálya-hálózatba.

És mi lett belőle?

"A villa a felújítással visszakapta korábbi múzeumi funkcióját, a Soproni Múzeum egy interaktív néprajzi, kézműipari kiállítóhelyet alakított ki benne" - írja az MTI.

Talán be is lehet majd menni.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek