Ha rajtam múlna csak, akkor 10 százalékot csökkentenék azonnal a menetrendi kínálaton, de már 3 százaléknak is nagyon-nagyon örülnék - mondta Csépke András, a MÁV-Start vezérigazgatója szerdán egy szakmai konferencián. A MÁV nem csinál titkot belőle, hogy sokkal kevesebb járatot szeretne az országban.
Az elképzelések szerint jövőre a MÁV-Start vonatai ötmillió kilométerrel kevesebbet futnának, mint 2015-ben. Az Origo számításai szerint ez hat százalékos csökkentésnek felel meg.
Az Origo összeállítása szerint ezek a vonatok szűnnek meg jövőre:
Megszűnik a Zalaegerszegről reggel (6:03) Budapestre tartó és este (18:30) visszatérő vonat is.
Hasonló IC-re terelés lehet a háttere a másik fontos keleti irányú fővonal fűnyírásának: itt hat Budapest-Miskolc-Sátoraljaújhely gyors nem megy majd el a fővárosig (illetve nem onnan jön majd) a hét hat vagy hét napján, ha megvalósulnak a tervek.
A békéscsabai vonal két vonatpárt veszítene, a most közvetlenül Budapestre jövő szentesi vonat pedig csak Szolnokig járna.
Szombathely vonatközlekedését ez a terv nem igazán érinti. Az innen induló és érkező járatok többségét a GySEV üzemelteti, kivéve a Veszprém és Zalaegerszeg felé induló és onnan érkező vonatokat.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!