Legalábbis erről árulkodik a rendőrség közleménye.
A Siófoki Rendőrkapitányság lopás miatt folytatott eljárást ismeretlen tettes ellen, aki kirabolt egy szépségszalont - írják a Police.hu oldalon, A szépség és a tolvaj címmel.
A férfi június 20-án a délutáni órákban nyúlta le egy helyi szépségszalon aznapi bevételét és egy vendég pénztárcáját, a benne talált személyes iratokkal és készpénzzel együtt.
A nyomozók végül rátaláltak egy 24 éves bácsbokodi lakosra, akit a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A férfi beismerő vallomást tett. B. Csaba jelenleg más bűncselekmények elkövetése miatt jogerős börtönbüntetését tölti.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!