Kieshetett egy beteg a kórház ablakán Zalaegerszegen

A Zalaegerszegi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított büntetőeljárást.

Kieshetett az ablakon egy beteg a Zala Megyei Szent Rafael Kórház külső kórházaként működő Pózvai kórház néven ismert intézményben - írja a Telex.

A lap az ügyben megkereste a rendőrséget, mely közölte, hogy Zalaegerszegen, a Pózva utcai kórházban „az egyik beteget az épület előtt a földön találták meg”. Mint kiderült, a Zalaegerszegi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt indított büntetőeljárást.

A lap természetesen megkereste a kórházat is, azonban megkeresésükre egyelőre nem válaszoltak.

A zalaegerszegi kórház az elmúlt napokban a traumatológiai osztályával került a hírekbe, ahol egyszerre hét orvos mondott fel, mert sérelmezték az alacsony ügyeleti díjat. A kórház szerint bérzsarolás történt, aminek nem engednek, de egy korábbi közleményükben az állt, hogy az elkövetkező időszakban is mindent megtesznek azért, hogy biztosítsák a traumatológiai osztály működését.

Múlt héten azonban kiderült, hogy ez mégsem lesz olyan egyszerű, hiszen a hét orvos felmondása óta egyetlen baleseti sebész sincs Zalaegerszegen. Jobb híján pedig a műtétre szoruló betegeket a szomszédos megyék kórházaiba szállítják, A szombathelyi kórházba hozzák műteni a betegeket a zalaegerszegi balesetiről 2021. July 09. 15:43 így például Szombathelyre is.

Kásler Miklós viszont a héten soron kívüli átfogó vizsgálatot rendelt el Kásler kivizsgáltatja a zalaegerszegi baleseti ügyét 2021. July 13. 10:58 a Zala megyei traumatológiai ellátás jelenlegi helyzetéről, kitérve a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban felmondott 7 traumatológus orvos távozásának valamennyi körülményére.

Ma pedig kiderült Pécsi orvossal akarják rendbe tetetni a zalaegerszegi traumatológiát 2021. July 14. 11:00 , hogy megtalálták a pécsi egyetemen azt a szakembert, aki vállalja a traumatológia vezetését. Palkovics László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) vezetője elmondta, hogy a Pécsről érkező orvosnak az lesz a fő feladata, hogy mielőbb újraépítse az osztályt, így akár heteken belül elkezdheti majd a munkát az új szakorvosi csapat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló