Magyarország területén október 9-én 0 órától szeptember 11-én 24 óráig a rendőrök 120 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 9 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 9 személy vesztette életét, 30 súlyos és 81 könnyű sérüléssel végződött.
A szolgálatot ellátó állomány összesen 503 személyt fogott el, közülük 91 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 323 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 544 személyt állítottak elő, köztük 265 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 21 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedést 250 esetben foganatosítottak.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!