Kilépünk mi is a képkeretből – Pintér Béla Gyévuskája Szombathelyen

A tompultságot, amit a véget érni nem akaró tél és a mindig túl lassan jövő tavasz okoz nálam, sikerült Pintér Bélás groteszk zenés drámájával 90 perc alatt kisöpörni a fejemből. Keresem azóta is a szavakat, rég bolygatott meg ennyire színházi előadás, mint ez a szombathelyi Gyévuska. Pintér Béla drámáját a szombathelyi társulat Nagy Péter István rendezésében állította színpadra.

A Parasztopera óta ismert zenei világ mindig úgy szórakoztat, hogy az andalító, szakadatlanul áradó dallamok folyamatos prést is tesznek a gyomorra.

Azóta is nyomaszt…

Ehhez adódott a látványvilág, ami a karácsonyi hógömbök és a naturális, de a valóságból mégis kiemelt fekete-fehér fotográfiák világát egyszerre idézi fel.

A rendezés öt perc után belehúzott a múlt századelő történelmi traumái által meghatározott miliőbe, ami – akarjuk vagy nem – így vagy úgy, azóta is nyomaszt bennünket.

A társulat magára talált a Pintér Béla tollával megrajzolt keretben, írnám, hogy szeretni való karakterekkel, de mégsem. Ez a történet nem arról szól, hogy kedveljük a szereplőit.

1942-ben járunk, egy nappal azelőtt, hogy a 2. magyar hadsereg elindult volna a Don-kanyarba. Kell ennél több ahhoz, hogy mindenki érezze, hol itt a dráma? Fájó sebek, kompország, nemzeti traumák, értelmetlen tömeghalál – bőröd alá kúsznak a revizionista nóták, miközben táncolnak rá a bakák, süvöltenek a Horthysta katonai indulók, andalítanak és belénk marnak a kor slágerei.

A zenés dráma (a Gyévuska) Pintér Béla korai korszakából való, 2003. november 5-én mutatta be társulata a Nemzeti Színházban. Akkor épp Jordán Tamás volt ott igazgató – azóta már Szombathelyen sem. A WSSZ is új korszakát éli, kísérletező, fiatalos fizikai színházát – ami legalább annyira ígéretes darabokat is hoz, mint a színházalapítás kezdeti éveiben – de kanyarodjunk vissza gyorsan a Gyévuskára. Zenéjét Darvas Benedek, szövegét Pintér Béla jegyzi. A darab második virágkorát éli, Pintér saját társulatával is felújította az UP Rendezvénytérben, részben eredeti, részben új szereposztással, de tavaly több színházban is futott: a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház Hegymegi Máté rendezésében, a Miskolci Nemzeti Színházban Ascher Tamás vitte színre, most pedig itt a szombathelyi Weöres Sándor Színházban Nagy Péter István állította színpadra.

Gyors fejszámolást végzek, az elmúlt húsz évben Pintérnek legalább 6-7 darabját láttam, köztük olyan, a színházi élményeimet meghatározó darabokkal is, mint a Parasztopera, vagy a Titkaink. Sajátosan groteszk humorral megágyazott, tabukat döntögető, nagyon mai, gyakran aktuálpolitikai fricskáktól sem mentes, sokak által elutasított, de a kedvelői által is nehezen befogadható provokatív akciószínházat csinál. Igazi hungarikum, jó ideje hatalmas kultusza van. Előadásaival rendre olyan tabukra irányítja rá a figyelmet, mint a szexuális zaklatás, a bigott vallásosság, mesterséges megtermékenyítés, a cigányság helyzete (vagy mint most: Trianon, Don-kanyar, nacionalizmus). Egyszerre tud groteszk és szívfacsaróan fájdalmas lenni. A Pintér Béla brandhez hozzátartozik: mindig és kizárólag saját szöveggel, jellemzően saját társulattal is dolgozik.

Hogy lehet Pintér Bélát rendezni Pintér Béla és társulata nélkül?

Jól. Nagy Péter István a „mi kutyánk kölyke”, mondhatnánk, hiszen Celldömölkről, a Soltisból indult, piszkosul fiatal és tehetséges. Láttuk rendezését a Radnótiban, de itt a WSSZ-ben (A Weöres Sándor Színház művészeti tanácsának tagja is) bemutatkozó Candide-ja is sokakat meggyőzött arról, hogy amit rendez, arra érdemes odafigyelni. Aprólékosan kidolgozott, gyönyörű és precíz munka lett ez a Gyévuska is. (Apropó, Gyévuska! Eredetileg egy orosz népdal, ami nálunk, Magyarországon is népszerű volt, Karády is elénekelte.)

Erős színpadképpel indít: keretbe zárva, mintha csak egy megsárgult laktanyai fotó kelne életre, rajta a Don-kanyarba kivezényelt magyar hadsereg bakái, egy nappal az indulás előtt, reményteli arccal vagy szorongva, a jövőbe meredve. 1942-őt írunk, az utolsó reményteli pillanat, amikor a magyar királyi 2. honvéd hadsereg alakulatai készülnek az orosz medve elleni hősies küzdelemre. Na, ja!

Új Európa: 1942, tavasz

…az első támadást még visszaverték, de nem bírták feltartóztatni a többszörös túlerőben lévő Vörös Hadsereget. Mínusz harmincfokos hidegben elkeseredett védelmi harcokat követően vonultak/mentek/menekültek hátra a magyar honvédek, remélve a túlélést. Voltak, akiknek ez sikerült, és voltak, akiknek nem. 1943 januárjában összesen 198 ezer katona volt a magyar királyi 2. honvéd hadsereg kötelékében a fronton. 42 ezren tűntek el és haltak meg, 28 ezren tértek haza sebesülten, és mintegy 26 ezren kerültek hadifogságba, akiknek többsége soha nem térhetett vissza Magyarországra. Köztük nagyapám testvére, férjem nagybátyja – mind huszonéves fiúk… hány meg hány magyar család őrzi, mind mi is, az utolsó leveleket…

Szóval itt a tavasz, 1942, és egy új Európában bíznak Horthy Miklós katonái is. A Nyolcadik Kinizsi Pál Kerékpáros Lövészezred tagjai búcsúzkodnak szeretteiktől az ezredes feleségének névnapjára rendezett bálon. Még egy utolsó tánc, kis borocskával megfejelve. Itt vannak a bakák, akik önként vagy parancsra, ha kell, szidják a zsidó munkaszolgálatost, de mennek, ha menni kell, taposnak, ha taposni kell… itt van a hatalmával visszaélő halálbunkó Halász százados ( Domokos Zsolt ), és az egyre elveszettebb Kovács hadnagy ( Nagy-Bakonyi Boglárka).

Most is fáj. Mindannyiunknak.

Gyomortájékon érzem a szorítást, amikor a viccesnek tűnő kerékpáros-zászlóalj neve először elhangzik, férjem nagybátya (Horváth István) tűnik elénk. Fiatal tanítóként a frontról küldött fényképei jönnek elő. A 14. M. Kir. Vak Bottyán honvéd kerékpáros zászlóalj első századában, karpaszományos tizedesként egy mesterlövész golyója végzett vele.

Pintér Béla zenés-táncos színháza a maga groteszk keserédes módján egyszerre old és köt. Szinte az elejétől kezdve több húron játszik ez az előadás, egyszerre érzem, hogy kapar a torkomban a sírás és a nevetés, onnantól aztán, hogy megjelenik a német Von Ziege vezérezredes (Szerémi Zoltán), sikerül még és még szorítani ezeken a csavarokon.

Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország

Az utolsó bulinál tartottam a mesélésben, ahol szerető bakafeleségek és morfiumfüggő arisztokraták együtt isszák a pezsgőt, amelyet a zsidó munkaszolgálatos, Heinz Ármin szolgál fel ( ( Némedi Árpádnak remekül áll ez a karakter amúgy, egyik legjobb szombathelyi alakítása, amire személy szerint emlékszem…). József Attilát szaval a primadonna ezredes-feleség ( Németh Judit), miközben lesz itt minden, reménytelen szerelem, féltékenység és árulás.

Közben, hogy szórakozzon is a nagyérdemű, Pucciniba oltott slágerek, magyar nóták és katonaindulók – élőzenésen, remek hangszerelésben elénekelve – úgy ahogy kell. A néző még tapsolna is, ha nem lenne ciki… vagy ciki egy Szép vagy gyönyörű vagy Magyarország után tapsolni?! Szabó Tibor (Felkay ezredesként) olyan csodaszépen énekli a társulatával ezt a hol zsidónak hol nacionalistának tartott nótát, hogy még jobban forog tőle a gyomrom… (Amúgy érdekes ez a dal: 1920-as keltezésű, Vincze Zsigmond (zene) és Kulinyi Ernő (szöveg) által írt Hamburgi menyasszony című operett egyik dalbetétje, amit a nyilas korszakban zsidó származású szerzői miatt, a háborút követően pedig „nacionalista” tartalma miatt nem játszottak.)

Közben a színpadon, hogy folytassam a sztorit is, előkerül egy titkos kartoték, egy születési anyakönyvi kivonat, és kiürül egy morfiumos krómnikkel fecskendő is. Von Ziege vezérezredes véget vet a mulatságnak és teljes készültséget rendel el – de közben még Kovács hadnagy magára vállalja a balhét, nem akar munkaszolgálatos lenni, kivégzik. Aztán irány az orosz front!

Egyszerre realisztikus, kizökkentő és túlzó a színészi játék – ahogy Pintér Bélánál kell: minden szereplő a maga karakterének groteszk tükre. Mindegyikben -már külsőre is van valami ficska: a dagi, laktanyában meghízott baka ( Hajdu Péter István), a feminin hadnagy ( Nagy-Bakonyi Boglárka), akit szintén nem tudunk eleget dicsérni)… esendőek, egyszerre viccesek és szánalmasak, mint mi emberek, olyanok.

Olyan szép színpadi megoldásokat kapunk aztán az orosz frontról is, mint egy festmény, vagy tábori lap… az üvegkalitkában a biciklis baka, hull a hó és hullanak a frontlevelek, karácsony van, megelevenedik a korabeli dokumentumfelvétel, jön a szánkón a Betlehem… kint a körön és havazáson túl a baka terhes felesége, aki nem tudja, hogy hiába remél, vár, és vár…

Összemosódik bennem aztán múlt és jelenvaló színház, magam előtt látom nagyapám bátyjának megsárgult bakafotóját, ott lógott gyerekkoromban a nagyszüleim házának falán. Féltem tőle, bakaruhában, csillogó szemmel mindig engem nézett… látom magam előtt az utolsó levelét, hullik a színpadon a hó, hallom a robbanást, jött a halálhíre, gránát, egy zsebkendőnyi hamu, annyi se maradt belőle… belőlük. Férjem nagybátyjának megsárgult képe a biciklijével, nyári napsütésben…

Gyévuska

Írta: Pintér Béla- Darvas Benedek

zenedráma

85 perc, egy felvonás

Szereplők:

Felkay ezredes: Szabó Tibor
Halász százados: Domokos Zsolt
Kovács hadnagy / Tatjana, partizánnő: Nagy-Bakonyi Boglárka
Heinz Ármin, zsidó munkaszolgálatos: Némedi Árpád
Mikó honvéd: Gyulai-Zékány István
Nyíri honvéd: Hajdu Péter István
Von Ziege vezérezredes: Szerémi Zoltán
Gizella, Felkay felesége: Németh Judit
Zsuzsanna, Felkay lánya/Orosz nő: Mari Dorottya
Aranka, Nyíri honvéd felesége/ Orosz nő: Herman Flóra
Jolánka, Mikó honvéd felesége: Nagy Cili

Zenekar:

karmester/billentyű: Máriás Zsolt/ Kiss Márton
hegedű: Berki Antal/ Fodor Dániel
klarinét / saxofon: Hotzi Péter
trombita: Lővey Márk/ Ujhelyi Péter
harsona: Juhász Tibor/ Morvay András
nagybőgő: Kovács Attila/ Lakatos Tamás

Alkotók:

Díszlettervező: Jeli Sára Luca
Jelmeztervező: Szabados Luca
Zenei vezető: Máriás Zsolt
Korrepetítor: Falusi Anikó
Dramaturg: Tóth Réka Ágnes
Koreográfus: Gyulai-Zékány István
Kellékes: Nagy Gergely
Videó: Sipos László Márk
Hangosító: Simon József Zoltán, Joós Márton
Világosító: Kiss Zoltán
Súgó: Zsohár Amália
Ügyelő: Bors Gyula
A rendező munkatársa: Kovács Nóra
RENDEZŐ: Nagy Péter István

Az előadásban elhangzó betétdalok szerzői: Erdélyi Mihály, Fényes Szabolcs, Füredi (Huzly) Imre, Harmath Imre, Kovách Kálmán, Mihály István, Pártos Jenő, Polgár Tibor, Sándor Jenő. A dalok felhasználását az UMPA ügynökség engedélyezte.

(via: Longform.hu)

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!