Kipróbáltuk a büfét a szombathelyi víztoronyban

Már, amit ki lehetett rajta próbálni, mert ebből nem sok volt.

Bár a hivatalos megnyitó még várat magára, egy ideje már működik a büfé a szombathelyi víztoronyban. Semmi extra, bár a kínálat még egy kicsit szűkös, de a körvonalak már látszódnak. Kicsit azokat a garázsboltokat idézi, amik a ‘90-es években nyíltak a lakótelepeken, de ne szaladjunk ennyire előre.

A betéréskor a szokásos udvariassági körök, köszönéssel, a kérdéssel, hogy ez a büfé, és a válasszal, hogy bizony ez. Ekkor felfedtem magam és hűvösebb fogadtatásban volt részem, mintha NAV-os próbavásárló lettem volna. A fotózás, mint opció kapásból ugrott is és innen már csak a rendelésre korlátozódhatott a társalgás is.

Központi utasítás, nincs mit tenni, a megnyitóig senki sem nyilatkozhat. Mivel a chipsekhez és a ropihoz nem volt kedvünk, ezért maradtunk a kólánál meg a kávénál. Előbbi 500, utóbbi 450, a ropi 250, a vízipisztoly pedig egy ezres. Emellett mindenféle emléktárgyak is beszerezhetők, így például pólók, képeslapok és a többi. Megfizethető, és ez a lényeg.

Annyit azért sikerült megtudnunk, hogy limonádékra még számíthatnak a betérők a közeljövőben, minden mást pedig majd a hivatalos sajtótájékoztató és/vagy megnyitó után. Ár/érték arányban egész jó, a kínálat még hiányos, de arra mindenképpen alkalmas az új büfé, hogy betöltse a helyszínen kialakult vendéglátóipari űrt Frissítve - Nem kell tovább keresni! Szombathelyen találtuk meg az ígéretek földjét 2024. May 30. 11:21 .


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet