Eredményhirdetés: aki visszaküldte a kormánynak a "bombás konzultációt", az elítéli az oroszokra kivetett gazdasági szankciókat

Mármint azokat, amiket a Fidesz politikusai is megszavaztak. Majdnem másfél millió magyar engedte szívébe a brüsszelezést.

A kormány összesítette a nemzeti konzultáció eredményeit, és ezek egyértelműek: a (konzultációt visszaküldő - a szerk.) magyarok 97 százaléka elutasítja a súlyos károkat okozó szankciókat - jelentette be szombaton a magyar kormány hivatalos Facebook-oldalán Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő.

Közölte, szerinte az Ukrajna megtámadása miatt Oroszországra kivetett szankciók a háborút nem állították meg, Európának viszont rendkívüli gazdasági nehézségeket okoztak és okoznak.

A közlemény szerint "a magyarok elsöprő többséggel" elutasítják az olajszankciókat és a tervezett gázszankciókat, mint ahogy a nukleáris energiára vonatkozó korlátozásokat is.

Az eredmények alapján a konzultáció kitöltői egyértelmű nemet mondanak azokra a szankciókra is, amelyek tovább növelik az élelmiszerárakat vagy éppen az európai turizmusra raknak további terheket - tette hozzá.

Szentkirályi Alexandra kiemelte: az Európai Unióban a magyar kormány kérdezte meg először az állampolgárokat a szankciókról.

Nyugat.hu

"A konzultáció eredménye irányadó a magyar közéleti szereplők számára, és azon leszünk majd, hogy Brüsszelben is meghallják azt" - fogalmazott. Hozzáfűzte: erre azért is nagy szükség van, mert a szankciós politika felülvizsgálata helyett új szankciókat akarnak bevezetni.

Szentkirályi Alexandra a kormány nevében köszönetet mondott annak a csaknem 1,4 millió embernek, aki a konzultáció során elmondta a véleményét.

A részletes eredményeket rövidesen közzéteszik a kormány hivatalos Facebook-oldalán - közölte.

"A konzultáció üzenete világos: felül kell vizsgálni a brüsszeli szankciós politikát. Nem tévútra vezető szankciókra, hanem mielőbbi béketárgyalásokra van szükség. A magyar kormány azon lesz, hogy érvényt szerezzen ennek" - összegezte Szentkirályi Alexandra.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, vélhetően 7 milliárd forint közpénzt locsoltunk el a "konzultációra".


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek