Kormányrendelet: a szankciók a felelősek a benzinársapka megszüntetéséért

Meg is jelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, ami eltörölte a tavaly november közepén bevezetett benzinárstopot.

Gulyás Gergely késő esti bejelentése A Mol eddig bírta: megszűnik a benzinárstop 2022. December 06. 22:41 után meg is jelent a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, ami eltörölte a tavaly november közepén bevezetett benzinárstopot.

Bár Hernádi Zsolt, a MOL vezérigazgatója most is elmondta, hogy a nyár közepén ki kellett volna vezetni az ársapkát, a kormányhatározat szövege mégis azzal indokolja a lépést, hogy „hatályba léptek a kőolajszállításra vonatkozó uniós szankciók, amelyek hatásai az ellátásbiztonságot veszélyeztetik”.

Kormányrendelet
444

Már a jogszabály címe is az, hogy az uniós szankciók életbelépése okán az üzemanyagárral kapcsolatos egyes rendelkezésekről - írja a 444. A lap azt is megjegyzi, hogy Hernádi már áprilisban is beszélt arról, hogy sokáig nem tartható fenn a benzinárstop, mert elfogynak az erőforrások, amiket a zöldesítésre és hasonló fejlesztésekre kellene fordítani. És már középtávon ki kell vezetni a hatósági árat, különben áruhiány alakulhat ki, ami pedig komoly társadalmi feszültségekhez vezethet.

Orbán nem is oly rég a Facebook-oldalán
Facebook

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet