Koronavírus: Ismét növekedett a fertőzöttek száma Ausztriában

Az elmúlt 24 órában több mint százan fertőződtek meg koronavírussal. Míg vasárnapról hétfőre 86, addig az elmúlt 24 órában 119 új esetet diagnosztizáltak, a legtöbben Bécsben (36 fő) és Felső-Ausztriában (30 fő) fertőződtek meg.

A felső-ausztriai Salzkammergutban, a Wolfgang-tónál kialakult fertőzési gócpontban 62-re nőtt azoknak a száma, akiknek pozitív a koronavírus-tesztje. Az első osztályú Rapid Wien labdarúgó-csapat egyik játékosa is megfertőződött koronavírussal.

Rudolf Anschober egészségügyi miniszter kedden Bécsben bejelentette, hogy felülvizsgálják és a tervek szerint módosítják a járványügyi törvényt Ausztriában.

Hat hónapja „szükségállapot” van – jelentette ki Anschober. Kifejtette: a koronavírus-járvány kezdete óta számos jogi lépéssel, illetve eszközzel igyekeztek meggátolni a járvány terjedését, ezzel együtt ugyanakkor jogi reformokra is szükség van.

Ezért a tervek szerint hamarosan átdolgozzák az 1913-ban elfogadott, a tömegméretű járványról szóló törvényt. Az alkotmánybíróság ugyanis nemrég kifogásolta, hogy a törvény megfogalmazása néhány helyen nem egyértelmű – tette hozzá.

A miniszter elképzelése szerint szervezeti átalakítások is lesznek, így bővítik a minisztérium jogi osztályát. Anschober leszögezte: a jövőben csak olyan jogi szabályozásra tesznek javaslatot, amelyet előzetesen a szakértők is jóváhagytak.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek