Koronavírus: Románia kibővítette a zöld zónába sorolt országok listáját

Románia az eddigi 22-ről 44-re bővítette a koronavírus-járvány szempontjából zöld zónának tekintett országok listáját: az ezen szereplő államokból érkező utasokat keddtől kezdődően nem irányítják már kéthetes otthoni vagy hatósági karanténba.

Románia június 15-től kezdődően nem küldte karanténba az olyan európai országokból érkezőket, ahol az utóbbi időben alacsony volt az újonnan észlelt koronavírus-fertőzések aránya. Eddig azokat az országokat sorolták a zöld zónába, ahol az utóbbi két hétben az egymillió lakosra eső új koronavírus-fertőzések átlaga nem haladja meg a napi öt esetet.

A külföldi minta alapján bevezetett kritériumnak azonban Románia nem felelt meg, ehhez ugyanis a csaknem húszmilliós országban száz alá kellene csökkennie a napi esetszám utóbbi kétheti átlagának, márpedig ez a mutató egyszer sem csökkent százötven alá, sőt, a járvány terjedésének üteme azóta felgyorsult, és a napi új fertőzések utolsó kéthetes átlaga mostanra a 350-et is elérte.

Romániának tehát a rendelkezés alapján saját, külföldi nyaralásról két héten belül visszatérő polgárait is karanténba kellett küldenie, mivel olyan országban jártak, ahol a fertőzések aránya magasabb a megszabott határértéknél.

A visszás helyzet megoldása érdekében a járványügyi operatív törzs múlt heti határozatában új kritériumot vezetett be: ezentúl azokat az országokat sorolják a zöld zónához, ahol az utóbbi két hétben a 100 ezer lakosra jutó új koronavírus-fertőzések száma nem haladja meg a romániai adatot. A frissített listára további tíz európai ország – köztük Nagy Britannia, Spanyolország és Belgium –, és 12 Európán kívüli állam – köztük Ausztrália, Kanada és Japán – is felkerült.

A többi országból érkező tünetmentes utasokat ezentúl is karanténba irányítják a határon a román hatóságok. De ez jelenleg csak ajánlás, amelynek megszegését nem tudják büntetni, péntektől ugyanis egy alkotmánybírósági határozat értelmében hatályon kívül kellett helyezni a karanténintézkedésekről szóló miniszteri rendeleteket. A joghézag mielőbbi felszámolása érdekében a román kormány hétfőn elfogadta a járványhelyzetben elrendelhető közegészségügyi intézkedésekről szóló új törvénytervezetet, de hatályba lépéséhez a jogszabályt a parlamentnek is meg kell még szavaznia.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek