Körözött férfi szenvedett balesetet Tompaládonynál

Fák állították meg a Suzukit.

Padkára futott egy balra ívelő kanyarban egy Suzuki a 84-es főúton. A sofőr először balra, majd jobbra rántotta a kormányt és egy vastag fa előtt cserjékkel körbenőtt villanyoszlopnak ütközött. De a sofőrnek nem csak a totálkáros autó miatt fájhat a feje.

Körözött férfi szenvedett balesetet Tompaládonynál
Tánczos Mihály

A nyomok alapján a Sajtoskál felől Hegyfalu felé tartó Suzuki Tompaládony előtt a jobb padkára futott egy balra ívelő kanyarban. A sofőr feltételezésünk szerint nem aludt, mert szinte azonnal reagált, azonban a hirtelen kormánymozdulatok miatt elvesztette uralmát a járműve felett, ami először ugyan visszatért az útra, de áttért a szemközti sávba, majd a jobbra húzott kormány miatt "meredeken" tért vissza a saját sávjába, egy jelzőtábla mellett leszáguldott az árokba és több cserjét kitörve egy régi villanyoszlop körül növő fáknak ütközött.

Tánczos Mihály

Az autó vezetője megsérült a balesetben és információink szerint az adatai egyeztetésekor derült ki, hogy körözés alatt áll. A mentőautó ezért rendőri kísérettel érkezett a szombathelyi Markusovszky kórházba. Arról, hogy miért körözték a férfit nem rendelkezünk információval.

Tánczos Mihály
Tánczos Mihály
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sokkoló