A járőrök 2020. november 16-án, a délutáni órákban Celldömölkön, a vasútállomáson igazoltattak egy zirci lakost – közölte a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az intézkedés során megállapították, hogy a 15 éves fiatallal szemben az Ajkai Járásbíróság – lopás és más bűncselekmények elkövetése miatt – már korábban körözést bocsátott ki, ezért őt a rendőrök elfogták és őrizetbe vették.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!