Kósa Tamás, a Vas Népe volt újságírója a lapunkban az ügynökaktákról megjelent szóló cikkünk
Szombathelyi ügynökakták 2. rész: Papok, művészek, fotóriporterek és egyetemi oktatók is szerepelnek a nyilvántartásban November 05. 12:38 róla szóló részlete miatt kérte az alábbi helyreigazítást:
Helyreigazítás, valótlanul állítottuk Kósa Tamásról, hogy beszervezték
A nyugat.hu portálon megjelent „Szombathelyi ügynökakták 2. rész: Papok, művészek, fotóriporterek és egyetemi oktatók is szerepelnek a nyilvántartásban” című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Kósa Tamást 1987-ben hazafias alapon beszervezték.
A valóság ezzel szemben az, hogy az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott III. számú bizottság a 3.B/XVII-54/2003-23 számú, 2003. szeptember 30-án hozott döntésében megállapította, hogy Kósa Tamás a Történeti Hivatalról szóló 1994. évi XXIII. számú törvény 1. §-ban meghatározott tevékenységet nem végzett, az ott megjelölt szervezeteknek nem volt tagja.
Az eljárás során nem merült fel arra vonatkozó adat, hogy Kósa Tamás tudomással bírt volna a hálózati nyilvántartásba vételéről, továbbá nem állt a Bizottság rendelkezésére együttműködési nyilatkozatot sem. A nyilvántartási kartonon túlmenően nincs arra utaló adat sem, hogy a beszervezést végző rendőrtiszt és Kósa Tamás között fennálló személyes kapcsolat bármikor is hivatalos formát öltött volna.
Kósa Tamás nem működött együtt a Vas Megyei Rendőrkapitányság III/III-as osztályával és arra utaló adat sincs, hogy jelentést adott volna az elhárításnak, vagy ilyen irányú feladatot vállalt volna. Kósa Tamás beszervezése nem valós adatok alapján történt, fiktívnek minősíthető és a rendőrtiszt személyes karrier-célkitűzéseinek előmozdítása érdekében került sor titkos megbízottként nyilvántartásba vételére.
Valótlanul állítottuk továbbá, hogy a 2000-es években kiderült a beszervezése és emiatt távozott a Vas Népé-től. A valóság ezzel szemben az, hogy Kósa Tamás nem a beszervezéssel összefüggésben és nem a 2000-es évek elején, hanem 8 évvel később, a Vas Népe személyi állományának átszervezése miatt távozott a laptól.
Ugyancsak valótlanul és a valóságot hamis színben feltüntetve híreszteltük, hogy „Azt nem tudni, hogy kikről és mennyit jelentett, de beszervezési naplója és dossziéja is volt”. A valóság ezzel szemben az, hogy Kósa Tamás egészen 2003-ig nem is tudott a nyitottaknak.hu oldalon utóbb közzétett dokumentumok létezéséről, és senkiről nem jelentett.