Cikkünk hatására kék és sárga festék és egy piros tálca leszenek a kutyapárt vasi képviselőjelöltjei

Az biztos, hogy az MKKP 85 egyéni körzetben egyéni jelöltet állít jövő áprilisban. Kovács lapunknak felfedte a részleteket.

A jelen állás szerint továbbra sem csatlakozik az ellenzéki együttműködéshez a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP).

Kovács Gergely, a párt elnöke a közelmúltban úgy nyilatkozott, hogy a 106 egyéni választókerületből 85-ben állít jelöltet, összesen 14 megyében.

Ezeken a helyeken tehát minimum három jelölt lesz a jövő áprilisi országgyűlési választásokon (Fidesz, ellenzék, MKKP).

Lapunk az iránt érdeklődött Kovács Gergelynél, hogy Vas megye a 14 megye között van-e, és ha igen, megvannak-e a jelöltek, illetve rákérdeztünk egy konkrét jelöltre is.

„Vas megye mind a három körzetében megvannak már a jelöltjeink. Csatolok róluk egy közös képet, ahol az oligarcháikkal együtt szerepelnek” – írta válaszában Kovács Gergely.

Az elnök szerint:

  • Vas 1-ben a nagyjából középen látható kék zománcfesték fog indulni.
  • Vas 2-ben a tőle balra levő piros tálca.
  • Vas 3-ban pedig a sárga zománcfesték.
  • A párt tudja, hogy sokan tagadják - akárcsak a koronavírust -, a Vas 4-es körzet létezését, de ők hisznek benne, így itt a kép jobb oldalán levő ecsetet indítják a választáson.
  • Íme a konkrét jelöltek!
    Olvasó

    „Mindannyian jól ismertek a szombathelyiek körében, hiszen napokig ott hevertek a félkész elektromos szekrény mellett”

    – írja Kovács Gergely, és nekünk van egy sanda gyanúnk, hogy mindezzel egy korábbi írásunkra A trafóházat újrafestők a szőlősi városrészen felejtették a cuccaikat 2021. October 27. 19:03 céloz a pártelnök.

    A válasz így végződik:

    „Ezt az időt arra használták fel, hogy megismerjék a helyiek igényeit. A beszélgetések alapján arra jutottak, hogy a szombathelyiek leginkább a hatodik havi nyugdíj bevezetését tartják jelenleg a legfontosabbnak, így ezt mindenképp megígérjük majd nekik. Természetesen nem akarom kritizálni a többi jelöltet, de lehet szerencsés lenne, ha ők is ilyen sok időt töltenének a helyiek problémáinak megismerésével.”

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet