A Fidesz megtartaná a volt szombathelyi szabadidőközpontot

Miközben az önkormányzat el sem akarja adni az ingatlant.

A szombathelyi közgyűlés csütörtöki ülésének elején Illés Károly, a Fidesz frakcióvezetője hozta elő a Homok utca melletti lakópark építésénél kivágott fákat Mennyi fát kell kivágni egy 96 lakásos szombathelyi lakóparkhoz? 2022. December 21. 18:07 . Javasolta, hogy módosítsák a favédelmi tervet, mert nagyon sok fát vágtak ki a területen.

Azt is javasolta, hogy azokat az ingatlanokat ne adják el, amelyeken sok fa áll. Kérte, hogy a volt szabadidőközpontot se adják el, az maradjon meg annak, amire kialakították régen.

A volt szabadidőközpont
Nyugat.hu

Nemény András polgármester emlékeztetett rá, hogy a fideszes városvezetés idején módosították úgy a Rendezési Tervet, hogy a Homok utca melletti területet lakóövezetté nyilvánították.

Kijelentette, senki sem akarja eladni a volt szabadidő központot, éppen a korábbi városvezetés idejében hirdették meg eladásra. Horváth Attila alpolgármester hozzátette, annyi történt, hogy SZOVA készített egy listát a kihasználatlan ingatlanokról, és azok között található a szabadidőközpont területe is.

De ez nem jelenti azt, hogy el is akarják adni. A terület egy részét 2014-ben hirdették meg eladásra, de nem volt jelentkező - mondta.

Nemény bejelentette, hogy a következő ülésen átnézik a volt szabadidő központ ügyét.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet