Az autósok mérge a kamionosokon csattan, pedig nem ők tehetnek róla, hogy csak az úttesten tudnak megállni, amikor a Falco gyár nem tud több kamiont fogadni.
Tolató autók és kamionok, anyázás, szópárbaj, ökölrázás. Egyre gyakrabban fordul elő ilyesmi az egyre nagyobbra növő szombathelyi gyár mellett. A kamionok parkolására ugyanis nem született megoldás.
Csütörtökön számos nemzet kamionsofőrjei küzdöttek a helyért, miközben sok autóvezető csak a munkahelyére, vagy haza szeretett volna jutni a Vépi úton. A 86-os, 87-es utak felé, valamint Vépre tartók kényszerültek tolatni, vagy egy másik cég magánterületén keresztül kerülni.
Már hétköznapinak számít, hogy a gépjárművezetők záróvonalat átlépve, forgalomtól elzárt területen áthajtva kénytelenek kerülni és előzni, ha nem akarják kivárni, hogy az előttük álló 4-6-10 kamion bejusson a Falco területére. Időnként időre érkező kamionok is próbálkoznak előbbre jutni, aminek köszönhetően teljesen beáll az út.
Felvételeink a mai közlekedési káosz végén készültek.