Közmeghallgatás Gödön - üzenetrögzítővel

A kérdésekre, észrevételekre az illetékesek június 26-án, hétfőn élő Youtube-közvetítésben fognak válaszolni.

Június 19-én közmeghallgatás kezdődött Gödön a Samsung akkumulátorgyárának újabb bővítése ügyében, de nem személyes jelenléttel, hanem interneten –írja a Mérce.

A lap emlékeztet, a kormány április végi döntése nyomán, a háborús veszélyhelyzetre hivatkozva lehetőségük van a hatóságoknak és az önkormányzatoknak arra, hogy „az érintett személyek megjelenése nélkül” tartsanak közmeghallgatást.

A Mérce szerint az ukrajnai háborúval nem nagyon magyarázható szabályozást valószínűleg azért vezették be, mert az utóbbi időben több ilyen lakossági fórumon is hevesen tiltakoztak az emberek a veszélyes anyagokkal dolgozó akkumulátorgyárak megjelenése miatt.

A szabályok szerint hatósági közmeghallgatást lehet úgy is tartani, ha honlapon közzé teszik a fontosnak gondolt információkat, és a lakosság ugyanezen a felületen kérdezhet, és ott kapja meg a választ is.

A Mérce idézi a Pest megyei önkormányzat hirdetményét ez ügyben: „Kérjük, hogy véleményét maximum 3 percben foglalja össze, ezt követően a hangposta automatikusan megszakítja a hívást. Amennyiben 3 percnél több ideig szeretne véleményt nyilvánítani vagy kérdést feltenni, akkor hívja újra a számot."

A Samsung-gyárral kapcsolatos fórumokat azért a Pest megyei önkormányzat rendezi, mert az üzem a kormány által létrehozott különleges gazdasági övezetben működik, az nem a helyi önkormányzat területe.

Erre a június 19-i közmeghallgatásra azért volt szükség, mert a gödi akkumulátorgyár új központi alapanyagraktára most készült el, és használatba vételéhez új katasztrófavédelmi engedély szükséges, amelynek dokumentációját véleményeztetni kell az emberekkel.

A kérdésekre, észrevételekre az illetékesek június 26-án, hétfőn élő Youtube-közvetítésben fognak válaszolni.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek