Közös miniszterelnök-jelöltet és képviselőjelölteket állít az ellenzéki szövetség

Megegyezett a hat ellenzéki párt elnöke.

A demokrata ellenzéki szövetség (DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd) pártelnökeinek hétfői találkozóján megállapodtak, hogy elutasítják a kormány által kezdeményezett választási szabálymódosításokat és az Alaptörvény-módosítást.

Kinyilvánították, hogy bármit is fogad el a parlament, a megváltoztatott választási szabályokhoz alkalmazkodva győzelemre készülnek, és „az Alaptörvény-módosítás mögé bújtatva ellopott közpénzt visszaszerzik”.

A pártok közös programmal készülnek 2022-re, az egyeztetési folyamatba bevonnak szakmai és civil szervezeteket, valamint szakszervezeteket.

Megállapodtak arról is, hogy az előválasztások lebonyolításába bevonják a civil szervezeteket, valamint – figyelemmel a kormányzóképességre, a közösen képviselt alapértékek elfogadása esetén – az előválasztásokon civil jelöltek indulását is lehetővé teszik.

A pártelnökök kinyilvánították, hogy legkésőbb 2021. október 23-án – az előválasztások lebonyolítását követően – közös miniszterelnök-jelölttel és 106 közös jelölttel áll a választók elé.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek