Rendkívüli ok
A Haladás VSE-nél 2011 májusában került az ügyvezetői székbe Pintér Zoltán, aki azonban nem tölthette ki mandátumát: egy téves bankkártya-használat miatt végül lemondásra kényszerült. Pintér ügyvezetősége alatt megnyíltak a kapuk a zöld-fehér klubnál és több ezer szombathelyi általános iskolás ismerhette meg a Haladás VSE sportágait. Ráadásul a két éve indult TAO-pályázatból is sokat profitált az egyesület – igaz, mivel ezen összegeket működésre nem fordíthatják, a létesítmények állapotában ő sem tudott átütő eredményt elérni.
Csak egy-egy jelölt volt az elnöki posztokra
A 94 éves múltra visszatekintő sportegyesületnél az elnöknek tulajdonképpen társadalmi funkciója van, míg az operatív munkát az ügyvezető elnök végzi. Az ő munkáját az öttagú elnökség valamint a felügyelő bizottság kontrollálja. Ezen tisztségviselők megválasztása történt ma. Az elnöki pozícióért az azt 2011 májusa óta betöltő Kovács Előd indult, míg az ügyvezetői elnökiért az a Kovács László, aki már két periódusban is vezette a zöld-fehéreket. A mai városi közgyűlésen hallani lehetett arról, hogy Rácz Gábor is harcba száll az elnöki posztért, ám ezt sem előzetesen, sem a küldöttgyűlésen nem jelezte senki sem, így egyedüli jelöltként egyhangú bizalmat kaptak a jelöltek.
Öten az elnökségben
A Haladás VSE szakosztályai 15 jelöltet neveztek meg az elnökségi tagságra, ám hárman (Artner Tamás, Marton Andor és Szabó Éva) jelezték, hogy nem vállalják a megmérettetést. A tíz jelölt közül a küldöttek Homlok Zsoltot, Pergel Lászlót, Veréb Istvánt, Pintér Zoltánt és Szombathelyi Lászlót voksolták be az elnökségbe – utóbbit pedig az elnökség elnök-helyettesnek is megválasztott.
Hogyan tovább?
A Haladás VSE költségvetésének kb. egy harmadát a város állja (ez kb. 100 milliós tételt jelent) – remélhetőleg az új összetételű elnökség lobbiereje elég erős lesz és a megye legnagyobb sportegyesületének életéből olyan kimagasló sporteredményekről szóló hírekről számolhatunk be, mint a Hatos Gábor olimpiai bronzérmes, vagy Rapport Richárd szenzációs szereplése a Wijk aan Zee-i sakk szupertornán.