Különös közlekedési baleset történt Csákánydoroszló közelében. Egy furgon hajtott neki a Sopron felé tartó vonat oldalának, majd lesodródott az útról. A sofőr ezután kitolatott a mélyedésből és elhajtott.
Feltehetőleg egy fehér Ford Transit gépjármű hajtott bele ma délután a Szentgotthárd felől Körmend irányába tartó vonat oldalába. A baleset következtében a jármű lökhárítója leszakadt és a vonat letolta az útról a Fordot. Mire azonban a vonat megállt, addigra a Ford vezetője visszatolatott az útra és elhajtott a helyszínről.
A balesetben a vonaton ülők közül senki nem sérült meg, a feltehetőleg fehér Ford Transit vezetőjéről viszont ezt nem lehet nagy bizonyossággal kijelenteni.
A rendőrök keresik a járművet és annak vezetőjét. Ha valaki egy leszakadt lökhárítójú, megrongálódott oldalú kisáruszállítóval találkozott március 8-án, 16 óra után Csákánydoroszló közelében és érdemi információkkal rendelkezik, akkor hívja a 112-es segélyhívószámot.
Személyes tapasztalatunk alapján a LED-es fénysorompó messziről is jól látható, ráadásul az úton haladva messziről észlelnie kellett volna a járművezetőnek az érkező vonatot.