Ne nyúlják le a kultúra pénzét!

Ide-oda tologatott intézményekről, állami ígéretekről és az egyben tartott Agoráról az LMP sajtótájékoztatóján.

Ne írjátok le, hol vagyunk – kezdte Horváth Zoltán LMP-s városi képviselő. Mert a hideg és az eső ellen behúzódtak egy fedett helyre, és nem szerették volna, ha ennek a helynek bármiféle hátránya származna mindebből.

Nagy volt a mozgás

Az erős kezdés után aztán megtudtuk, hogy tulajdonképpen a magyar kultúra napjának előzetese is lehetne a tájékoztató, mert most a kultúráról fognak beszélni. Pontosabban az ide-oda tologatott kulturális intézményekről. Horváth felidézte, hogy egy évvel ezelőtt vette át a város a megyei önkormányzattól a szimfonikus zenekart és a bábszínházat Szombathelyé lett a Mesebolt Bábszínház 2011. December 29. 16:58 . Aztán tavaly év végén pedig a múzeumot, a Romkertet és a Képtárat Szombathelyé lesz a múzeum, a Képtár, a Romkert 2012. December 12. 07:59 .

LMP sajtótájékoztató
Horváth Zoltán (balra) reméli, hogy jó gazda lesz a város
Bonyhádi Zoltán

Nagy volt a mozgás – mondta, és kiemelte, hogy az LMP javasolta korábban, hogy a város két kulturális folyóiratát, az Életünket és a Vasi Szemlét is működtesse a város, ez végül is teljesült. És reméli, hogy a városi önkormányzat jó gazda módján kezeli majd őket.

Országos szinten szüntették meg az általános művelődési központokat (ÁMK), Szombathelyen ez az oladi ÁMK-t érintette, ez iskolaként működik tovább, és elveszítette kulturális szerepét. Éppúgy, mint a korábban már ide betagolt Nyitrai utcai ÁMK. Horváth úgy vélte, ezzel Olad és a keleti városrész kulturális szervező erő nélkül maradt.

Bőven lehet még probléma

Felmerült a lehetőség, hogy az Agora Kulturális Központ látja majd el ezt a feladatot, de a képviselő szerint Oladon ez még működhet, a keleti városrészben azonban már nem. Ott talán egy civil szervezet vállalhatja a kulturális szervezőmunkát. Horváth összegzett is: nagy a mozgás a kultúra területén, országosan is.

Karácsony Gergely az LMP sajtótájékoztatóján
Karácsony Gergely tart a költségvetési zárolásoktól
Bonyhádi Zoltán

Erről aztán Karácsony Gergely országgyűlési képviselő, frakcióvezető-helyettes, a kulturális és sajtóbizottság alelnöke beszélt. Mint mondta, nagy vita volt, mi legyen a volt megyei intézményekkel, aztán ez is eldőlt, egy kis államosítási szakasz A Vas megyei közgyűlés minden intézménye állami tulajdonba kerül 2011. December 27. 14:56 után a területileg illetékes települési önkormányzatok kapták meg őket.

De az LMP szerint bőven lehet még probléma. Elsősorban a múzeumoknál, a párt azt szerette volna, ha a múzeumok maradnak az államnál, és egységes hálózatban működnek. Mint mondta, el tudják fogadni a jelenlegi helyzetet, de aggályaik vannak. Az ide-oda tologatások és a forráshiány miatt épp, hogy működnek ezek az intézmények, ami az elhivatott és felkészült vezetőknek köszönhető.

Félnek a zárolástól

Örömteli, hogy a 2013-as állami költségvetésben van pénz arra, hogy a települések működtetni tudják azokat, ami fontos, mivel ezek az intézmények nem csak az adott település lakóit szolgálják. Hiszen korábban kialakult a megyei kötődésük.

Az LMP tart attól, hogy az idén is lesznek a költségvetésben év közben zárolások. És ezek eddig jelentős mértékben érintették a kulturális területet, így komoly az aggodalom. Kijelentette, ha a volt megyei intézmények nem kapják meg a költségvetésben nekik ítélt összegeket, akkor a létük kerül veszélybe. Ezért szeretnék, ha az állam tartaná az adott szavát.

Horváth Zoltán hozzátette, Szombathelyen még nincs idei költségvetés, egyelőre nem látják azokat a forrásokat, amiket erre lehetne fordítani. Szeretnék, ha az intézmények legalább azt a pénzt megkapnák, mint az előző években. Emlékeztetett rá, hogy a közgyűlésnek tavaly meg kellett volna alkotnia a város hosszú távú kulturális koncepcióját, ebből nem lett semmi.

Új a helyzet

Igaz, az idő már túlhaladt az eredeti elképzeléseken, hiszen azt tervezték például, hogy feldarabolják az Agora Kulturális Központot. Közben azonban pályázatot nyújtottak be Pályáznak a szombathelyi MSH felújítására 2012. December 13. 08:50 az MSH felújítására, így az Agorának maradnia kell, a pályázatot pontosan az ilyen nagy központokra írták ki.

Tavaly nyár óta egyébként is sok változás történt, intézmények szűntek meg, újak kerültek a városhoz, de nem halogatható sokáig egy hosszú távú kulturális koncepció megalkotása – mondta a képviselő.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Pályáznak a szombathelyi MSH felújítására

Czeglédy feljelenti a városvezetőket, mert kárt okoztak a városnak. Olvassa vissza teljes közgyűlési tudósításunkat!

Szombathelyé lesz a múzeum, a Képtár, a Romkert

Az iskolákat az államnak adja a város, a volt megyei intézményeket megkapja. Közgyűlési előzetesünk.

Szombathelyé lett a Mesebolt Bábszínház

A Savaria Szimfonikus Zenekarról még egyeztetnek, de úgy tűnik, az Ungaresca Táncegyüttes nem kell a városvezetésnek. Rendkívüli közgyűlésen jártunk.

A Vas megyei közgyűlés minden intézménye állami tulajdonba kerül

Kiüresedik a megyei önkormányzat, alig marad feladatuk. Költségvetésük is drasztikusan csökken.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet