A kiírt este kilenc órás kezdési időpontban még csak hang- és dallamfoszlányok szállongtak a moziban, meg mondatok:
Kicsit halkabbra az énekest, köszi!
; vagy:Halljuk a dobot!
; és:Elég a monitor?
Elég volt. A színpadon a Ladánybene27 (egy része). De még csak hangolnak. A közönségnek is volt még egy órája az eseményre hangolódni – ennyi (mint kiderült, tervezett) késéssel kezdődött ugyanis a karácsonyiraszta-éra
. De senki volt nagyon türelmetlen.
A zene megmarad...
Pedig ennyi ember már tudott volna hangot adni a nemtetszésének, ha... A koncerthelyszínné előléptetett mozi talán első olyan zenés estéje volt ez, ami valóban kényelmesen elfért a szűk és még véletlenül sem erre a célra kialakított térben. Sokan voltunk - és elegen. Volt hely, levegő, jól sikerült a hangosítás, és Miksáék is kitettek magukért - szóval bár háta közepére kívánta az eseményt, akiben nem igazi rasztaszív dobog (örökké...), vagyis aki csak
dolgozni
ment (mert olyan szerencsés, hogy a munkája szórakozás), a végkifejlet minden tekintetben pozitív volt.A zárt aula kis terébe valahogy jobban is illett a Ladánybene, mint augusztusban a Fő térre. Jobb volt a hangulat, pedig a műsor gyakorlatilag nem változott: ugyanaz a kezdésre figyelmeztető gong, ugyanazok a sokatsejtetőn összevágott Orbán és Gyurcsány idézetek, ugyanaz a cirkusz-szignál... – a Babylon Cirkusz érkezett el hozzánk megint. Talán csak annyit aktualizáltak a dolgon a srácok (és ezzel, rossz szokásomhoz híven ismét a végén kezdem...), hogy Bodnár Tibi úgy köszönt el: nincs gazdasági válság, hazugság az egész, és különben se foglalkozzon senki ilyesmivel, mert ami igazán fontos, a (szemnek láthatatlan) zene így is, úgy is megmarad!
Légy pozitív!
De addig még nagyon sok halandzsa kifojt az énekes, Miksa szájából. Tényleg elképesztő, milyen bravúrosan ötvözi a magyar és az angol nyelvet, keverve közéjük rengeteg értelmetlen (de kétségkívül jól hangzó) szófoszlányt és hangsort! Meglepetés nincs. A számokat ismerjük, ritmusuk megszokottan jellegzetes ( Árokszállási Ras Tamás ringató, látomásos reggae-dobalapja, ritkábban a zenekar egyik korábbi profiljára hajazó, pörgős-ugrálós ska), mozogni kell rájuk most is. Mert egyszerűen nem lehet kibírni egyhelyben.
Az üzenet ugyanaz: légy pozitív, vegyél példát a raszta-nyugalmáról, építs egy házat (belül) az óceán partján, ahova visszavonulhatsz, vedd észre, hogy zöld az élet! Yeah... A srácok sem változtak sokat. Ugyanolyan látványosan élvezik (huszonnégy éve, jól olvasták, huszonnégy éve már!) a zenét a színpadon, mint a kezdetek kezdetén. Miksa még mindig robotosan mozog kicsit, rángatózik a zene ritmusára, mintha energiahullámok csipkednék.
Ki látta Lewy Brandyt?
Tibi gyakran hunyorogva összevigyorog a komondorokat megszégyenítő sérót növesztett
Hertelendi Rasta Istvánnal
.Bokó Zoltán
szájában ott parázslik a cigaretta (meg a közönségében is – ennyit a füstmentes Agoráról...), s Bob Marley és a bűvös vadkender-zászló sem hiányzik. De hát Ladánybene-koncertre nem meglepődni járnak a srácok, hanem ellazulni. Love and peace!Talán csak a másik billentyűsről, Lewy Brandyről nem mondhatom, hogy ugyanazt csinálta, amit máskor szokott - mivelhogy semmit nem láttam belőle. Szegény úgy be volt szorítva a kicsi emelvény hátsó részébe, hogy akkor jutott először reflektorfénybe, amikor búcsúzóul meghajoltak. Nem hat embernek való színpad ez... – csóváltam a fejem. Még nem tudtam, hogy miután (természetesen) visszatapsolják a srácokat, lemegy a három ráadás szám és túlesünk az átpakolásán, szóval mindezek után tíz zenészt zsúfolnak majd fel a falatnyi építményre.
Őrült, kalóriapergető zsongás
Ők Magyarország egyetlen raga-ska bandája, a szombathelyi Tizenhét. Valamiért nem elő, hanem jócskán hajnalba nyúló utózenekar lettek. És ők a meglepetés is – számomra mindenesetre. Különleges, összetett hangzású produkció következik ugyanis. Csaknem komplett fúvószenekar trombitával, harsonákkal és Sárával, a szaxofonos lánnyal, három gitár, billentyű, dob, a mikrofonnál pedig Szasza Men in Black-jelmezben, aki egész lényében, hangfekvésében, sőt extravaganciájában nagyon emlékeztet a fiatal Cipőre (kevésbé ismert nevén: Bódi Lászlóra – a Republic frontemberére).
És velük valami őrült, kalórialepergető zsongás következik, amire bizony vevő a közönség. Az előadás intenzitását nézve már érthető, miért nem előzenekar lettek - ha az előzenekar dolga a nézők bemelegítése. Az alapritmus itt is a vontatott (bár jócskán felgyorsított) reggae, keverve némi skinhead- és punkzenével. Meg, bármilyen furcsa, dixivel. A dalokban nyílt társadalomkritika – vagyis mondanivaló (nahát!), ha nem kevéssé depressziós is. Nyolc éve létezik a Tizenhét, ám megragadtak a szubkultúrában. Most a Ladánybene felkarolni látszik őket. Miksa szorgosan fényképezgette a bandát.
Vége az ünnepi csendesülésnek!
A karácsonyra már legfeljebb a színpad mögött álló fenyőfa emlékeztetett tegnap. Meg az, hogy gyakran kívángattak kellemes ünnepeket a hangszórók. A vele járó csendesülésnek is vége ezennel. Jön a hangos, önfeledt szilveszter. És addig megint egymást érik majd a koncertek Szombathelyen. A Nyugat.hu ma este Alvinhoz és a Mókusokhoz hivatalos a SIC-be, holnap pedig együtt ünnepelünk majd az Anima Sound Systemmel (ismét a moziban). Tartsanak velünk! Ideje lemozogni azt a sok bejglit...
