Miközben a szombathelyi Cafe Frei falán Nagy Ákos Balázs kollégánk képeit nézegetem, azon gondolkodom, mennyire találó a műfajra ez a kifejezés: fényírás. Mert a fotós: fényt rögzít, ebből meríti ihletét, vele a pillanatot emeli a magasba, teszi egy időre halhatatlanná, miközben átszínezi, újraértelmezi.
Remek az ötlet, Ákos bemutatja mobiltelefonja képeit. Mégpedig úgy, ahogy senki sem látja őket, kinagyítva, átkonvertálva a 60- as évek retro világába. Kicsit szemcsésen, a retro látványáról pedig a technika gondoskodik.
Ez az egész nem attól retro tehát, hogy húsz-harminc éve kapták lencsevégre, nem is a mobil retro, amivel rögzültek, hanem maga a fényírás - mint műfaj. Ez az ami retro, a fényképezés stílusa. Hogy van 24 kockád, nem több, nem kevesebb, elkattintod, aztán előhívod. Az egyik szellemképes, a másik elmosódott, van köztük tökéletes, parádésan megkomponált, a sokadik pedig az esetlenségében érdekes. Közben komponálsz, nem ezer fotót lősz el, és lesz belőle egy jó, hanem fordítva, ezerszer gondolsz valamit, aztán egyet kattintasz, azt alakítod tovább.
Ilyen az, ha mobillal lövünk
Retro a képek világa is, bennük a kettősség, a régi és a mai ötvözete. Ahogy a vízcseppek az ablaküvegen gurulnak lefelé, háttérben a vaskorláttal. Kopottas piros autó a zöldben, elmosódó, alig kivehető faunszobor a Fő téren, sötétség és játékosság, a szökőkút szürkületi fényeivel. Szeretem ezeket az egyértelműségeket. Kevés az emberalak, többnyire azok is elmosódottak, Ákos olyan dokumentarista, akit a környezete kopottságában is a tündöklő anyagbeli szépség nyűgöz le, akinél mindig a szubjektum az erős: az, hogy mit lát a fotós, mi tetszik neki, ez a hangsúlyos. Nagyon érzem a lencse mögött a szándékot, hogy nincs hiába szép. Gondos megkomponáltság van. Kivétel a két gyerek-portré, itt kibukik a realista fotóriporteri énje.
24 kocka mindig több, mint ezer esetleges kép. A korlátlanság, amit a digitális fényképezőgép ad, a (ha)tár-talanság csapdát rejt, elveszik benne a lényeg, a tömeg kezelhetetlenné válik. A tárlat erre is figyelmeztet: szabjunk határt, legyen mindenre csak 24 kockánk, de vegyük észre magunk körül, mit érdemes látni és megőrizni. Aztán töltsük le, ne hagyjuk veszni az értékes pillanatokat.
MOBILRETRO - Nagy Ákos Balázs fotókiállítása
megnyitó: 2011. június 6., 18.00
megnyitja: Dallos László fotóművész
helyszín: Cafe Frei, Szombathely, Uránia
udvar (régi Premier helyén)
megtekinthető: 2011. július 3-ig
Nagy Ákos Balázs 1975-ben született Budapesten.
Budapesten és Szombathelyen él, dolgozik.
1993 óta fotóz.
Elvégezte a Stalter-ASA Fotó Stúdiót, valamint a Tripont Light Academyt.
Több nyomtatott újságnak és internetes oldalnak fotózott.
Önálló kiállítások:
Into the light: Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár, Szombathely, 2009.
augusztus 28.
Into the light: Puskás Galéria, Szombathely, 2009. szeptember 13.
Dallos László fotóművész megnyitón elmondott beszéde
Jó estét kívánok mindenkinek!
Hát kérem, mi ma Nagy Ákos kiállításának megtekintésére jöttünk össze. Egy olyan kalandra, amely már címében, szándékában is egy múltbanéző, visszatekintő, nosztalgiázó hangulatot ígér.
Számomra azonban van némi ellentmondás: mert miféle retro, retro-fotó az, amely ma vagy tegnap készült, mai vagy tegnapi helyszíneken, tárgyi vagy épített környezetben, vagy éppen elhagyott, érintetlen tájon. Ráadásul olyan technikai eszközökkel, olyan digitális lehetőségekkel, amelyek annyira maiak, hogy ennél újabbak, korszerűbbek már nem is lehetnének. És persze, nagysokára lesznek csak majd ők maguk is retrók.
Mégsem hiszem, hogy valami időzavarban, aszinkronban járnánk. Nyilván nem a technikai eszközöket, lehetőségeket kell keresnünk a falon, még csak azt sem, milyen magabiztosan bánik velük, hanem azt, hogy hogyan használja Ákos őket gondolatai, érzései, hangulatai keresései közben.Az bizonyos, hogy olyan következetes szándékkal szembesülhetünk, (ennyi kép már nem lehet véletlen) amely nem hagy kétséget afelől hogy tudatos és határozott találkozásra hívott minket. Olyan hangulatokat teremtett, amelyek pontosabban, szubjektívebben, és talán/bár áttételesen, mégis mélyebben hozzák a "feelinget", mint akármelyik konkrét tárgyi vagy környezeti emlékünk.
Van is egy közelmúltbeli példám.Unokatestvéremnek néhány hete volt vetített előadása a könyvtárban rendkívül gazdag és szerető megszállottsággal ápolt (nemcsak) helytörténeti gyűjteményéből. Képeslapok, tárgyak, újságok, korabeli fotók sokasága. Vitathatatlanul igazi retro-dokumentumok, helyszíni és facebook-os like-olásokkal, a retro-éhes közönség ovációszerű megnyilvánulásaival.
Ez a mi találkozásunk, sokkal elvontabb, meghittebb, halkabb, mélyebb, kevésbé konkrét, de érzelmeinket, emlékeinket ugyanúgy megmozgató.És talán ihletettebb is.
Azért nézzük meg egy kicsit azokat a bizonyos technikai lehetőségeket, amelyekre az előbb hivatkoztunk. Hadd "retrózzak" előtte most én egy kicsit!
Mindig és minden fotográfusban megvan annak a szándéka, hogy képe egyedi, egyszeri legyen, mondanivalóján túl olyan stílusjegyekkel rendelkezzen, amelyekről már messziről felismerhető. (Zárójelben jegyzem csak meg, hogy a (igazi) művésznek nincs szüksége "törekedni", mert az egyéni megnyilvánulás magától jön. Olyan természetességgel, mint bármelyik emberi gesztus.)
Leegyszerűsítve a képi ábrázolás történetét, tudjuk, hogy az "elődök" manuális eszközökkel alkottak, festők vagy grafikusok voltak, sőt nem kevesen maguk is festőből lettek fotográfussá. Képzőművészeti indíttatásuk okán eleve arra törekedtek, hogy kreativitásukat érvényesíteni tudják a kor adott technikai lehetőségei között is. Szegényes szakirodalmunkban volt egy Szőllősi féle "Képmódósító eljárások" c. könyv, amelyből megismerhetőek voltak a nemes eljárások és azok trükkök, fogások, amelyekkel változtatni lehetett a fénykép vizuális megjelenésén.Kémiai szerek, mérlegek, grammok, kotyvasztás vagy fizikai manipulálások. Órák, napok, kísérletezések.
Későbbi, de ma már ez is retró, amikor a gyártók felismerték az igényt és a lehetőséget, sorra jelentek meg az olyan előtétek, korrekciós szűrők, amelyekkel különféle effekteket lehetett előállítatni.
Kezdődhetett a mágia
Mivel a fotó létrejötte, megjelenési formája alapvetően technikai feltételekhez kötött, logikus, hogy az elkészítésével járó "varázslásoknak " is technikaiaknak kell lenniük. A digitális fényképezés még jobban uniformizál, mint az analóg, ha ugyanahhoz a feladathoz akárhány fotóst vagy operatőrt küldünk, nagy valószínűséggel ugyanazt és ugyanúgy látjuk vissza a híradókban, újságokban.
Ezért akinek saját hangja, látása, közlendője van, az kényszert érez arra, hogy keresse azokat a – kölcsönveszem a Guttenberg galaxisból – "képmódosító eljárásokat", amelyekkel magához vagy feljebb emeli a képeit. Csak egy pillanatra hadd térjek vissza a technikához. Lehet, hogy az irigység beszél belőlem, de lenyűgözve csodálom ezt a végeláthatatlan lehetőséget, amit a szoftverek nyújtanak. Talán ezért fordítottam sok szót és időt a párhuzamra, mert a korlátlansággal és a könnyedséggel találkoztam szembe ezeken a képeken.
Tényleg nincsenek határok, azt csinálhatsz, Ákos, amit csak akarsz. De ez a kiengedett szellem felelősség is! Mostantól nemcsak azért kell vállalnod, hogy mit fényképezel le (őrizzük meg ezt a szót, mert nagyon szép!), hanem azt is, hogyan hozod elénk, a nézők elé. Nem árulok el nagy titkot, ha megvallom, elfogult vagyok a képeiddel. Tetszenek nekem és szeretem őket. Így aztán nyugodt lelkiismerettel ajánlom a közönségednek is.
Ákost mindenki ismeri, mindenhez ért, ott van mindenhol, ahol formálódik, történik valami, ahol szükség van rá. Rendkívül sokoldalú, otthon van az informatikában, annak minden titkát anyanyelvi szinten ismeri, irányítja, mozgatja, összefogja. Nélkülözhetetlen. Technikai polihisztor: otthon van képben, hangban, videoban. Rendszerek kiépítésében, az ideális gazdaként. Sosem fogtam fel, hogy láthat át, hogy érthet ennyi mindent.
Hogy a fotózásban is ilyen szinten teljesít, arra bizonyíték ez a kiállítás. S mivel nem először lepett meg bennünket, még bizonyítéknak is egyértelmű.
Már bevallottam elfogultságomat, mert olyan meggyőződéssel, szenvedéllyel, energiával, olyan színvonalon műveli ezt is, mint minden mást, amibe valaha is belefogott. Rejtély előttem, ez az elmélyült sokoldalúság. Most és rajta keresztül értettem meg azt is, mit jelent az – tagoltan kimondva –, hogy kreatív igazgató. Amúgy pedig Bon voyage! Jó és tanulságos időutazást mindenkinek!
(A fotók iPhone 4 telefonnal készültek a hozzá tartozó alkalmazásokkal. Ez volt itt a reklám helye.)
